Török Gábor: A kitiltási ügy felgyorsíthatja Rogán pályafutásának lezárását
Szerinte az egyelőre hallgató Rogán előbb-utóbb reagálni fog az ügyre, de igazán fontos az lesz, hogy ő maga milyen következtetéseket von le mindebből.
Magyar Péter: Amikor Orbán Viktor lába alatt elkezdett égni a talaj, lecserélték a körözést
A Tisza Párt elnöke szerint egészen elképesztő hazugságcunamiba rángatja bele a kormány a rendőrséget.
Ultimátumot adott Lázár János tárcája a kommunikációs munkatársainak, többen inkább távoztak
A minisztérium és háttérintézményeinek központosított kommunikációja miatt többen felmondtak a háttérintézményeknél.
Az OBH kiakadt a Kúria elnökének újévi köszöntője miatt
Közleményük szerint Varga Zs. András levele "az igazságszolgáltatás rendszerének szervezeti normáitól, etikai elveitől és hivatali kultúrájától teljes mértékben idegen".
Bekeményít a HírTV? A becsületsértésért elítélt Szikszai Péter lesz az új főszerkesztő
A Media1 információi szerint Szikszai Péter váltja a távozó Pelyach Gergelyt a Fidesz-közeli csatorna élén. Szikszai kinevezése arra utal, hogy a csatorna a következő időszakban keményebb hangnemet üthet meg, hiszen ő volt, az, aki a hiteri idők stílusához hasonló, dehumanizáló írással támadta Szabó Tímát, a Párbeszéd társelnökét, ami miatt a bírós
Rómába látogatott Volodimir Zelenszkij
Olaszországba látogatott az ukrán elnök. Az Ukrajna fellendítését megvitató nemzetközi konferenciáról tárgyalt Zelenszkij Giorgia Meloni olasz kormányfővel.
Ebből tudhatjuk, ha tízezreket érő 50 forintost kaptunk vissza a boltban
Nagyot kaszálhatunk, ha egy különleges 50 forintos kerül a kezünkbe: egyes érmék több tízezer forintot is érhetnek. Így ismerjük fel őket!
Vörös-tengeri válság: olajszállító hajók torlódtak fel a jemeni partoknál
Legalább tizenöt olajszállító tartályhajó, köztük néhány orosz energiahordozót szállító acélszörny rostokol a térségben.
Sorsfordító választások: Orbán Viktornak kedvező szelek fújhatnak Európában
Európa számos országában választásokat tartanak 2025-ben, és számos helyen a nyugatos erők szélsőjobb, gyakran oroszbarát erőkkel csapnak össze.
Ha automata váltót használsz ezt tudnod kell
Vészhelyzetben jöhet jól ez a funkció, ha indíthatatlan automata váltós kocsival tartjuk fel a forgalmat, akkor életmentő lehet az alkalmazása.
Döntött a bíróság a Trump-ügyben
Donald Trump szerint az ügyészek célja az volt, hogy ellehetetlenítsék az elnökválasztási kampányát.
Szuperdöntős a magyar férfi vízilabda-válogatott
A magyar férfi vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően magabiztosan nyert Bukarestben.
Helyzetjelentés: Így áll a Hungaroring felújítása
Tovább folyik, méghozzá gőzerővel a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroring felújítása. A munkálatokon napi szinten jelenleg is több mint 600 ember dolgozik, a minap pedig újabb helyzetjelentést kaptunk Mogyoródról!
2024: A klímakatasztrófa éve - sokkoló a friss jelentés
2024 minden idők legmelegebb éve volt. Számos hőmérsékleti és egyéb rekord dőlt meg az év során, globális, kontinens és országos szinten is. A Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat kiadta évértékelő jelentését.