Hatalmas kártalanítást kell fizetnie a Belvárosnak
Egy friss kúriai döntés értelmében a fideszes vezetésű önkormányzatnak jóval többet kell fizetnie a jordán hotelkirály számára egy Bástya utcai telekért, amelyért a korábbi kisajátításkor 815 milliót már átutalt. A vállalkozó végrehajtást kért az önkormányzatra.
Hagyjuk, hogy a termálfürdők meleg vize csak úgy elfolyjon, pedig nagyon jól lehetne hasznosítani
Szinte bármelyik magyar település kihasználhatná a geotermia előnyeit, mégis kevesen teszik. Már a közepes hőmérsékletű, 30-50 fokos vizet is jól lehetne hasznosítani, amivel nemcsak a nagyobb társasházak és cégek, de a kormány is pénzt spórolna.
"A Harvard ne kérjen több szövetségi támogatást, mivel azt nem fogjuk megadni"
A pankrátorból lett oktatási miniszter bejelentette, hogy blokkolták az intézmény szövetségi támogatásait. Trump nemrég kilátásba helyezte, hogy politikai szervezetté nyilvánítja a világhírű egyetemet.
Tartósan olcsó maradhat az olaj
Egy szombati bejelentés szerint az olajkitermelő országok kartellje júniustól jelentősen növelni fogja termelését. Ennek hatására azonnal nagyot esett az olaj ára.
Szlovákiában az oroszellenes szankciók feloldásáról szavaznának
Az 5,5 millió lakosú Szlovákia elnöke köteles népszavazást kiírni, ha egy petíciót legalább 350 ezer ember támogat.
Veszélyes autóikra panaszkodnak a hatóságok
Hiába öltött magára egyenruhára, a jelek szerint nagyon nem vált be szolgálati autóként az Alfa Romeo Tonale. Már panaszt is tettek emiatt.
Vietnám regionális és globális gazdasági szerepe is egyre növekszik
A délkelet-ázsiai országgal lebonyolított kétoldalú forgalom több mint 10 százalékkal nőtt tavaly. Vietnám regionális és globális gazdasági szerepe egyre növekszik.
Trump még nehezebb helyzetbe sodorhatja Orbán Viktort és Putyint is
Donald Trump a napokban olyan jelzéseket adott, hogy kész szigorú szankciókat kivetni Oroszországra. Amennyiben ez valóban érintené az orosz energiahordozók exportját, az nemcsak Vlagyimir Putyin számára adná fel a leckét, hanem Orbán Viktornak is.
Vége az olcsó repülőjegyeknek: beszántotta 10-15 eurós jegyeit a fapados légitársaság
Véget ért egy korszak: megszűntek a Wizz Air legendásan olcsó jegytípusai, a magyar székhelyű légitársaság ugyanis árat emelt a legolcsóbb kategóriás jegyeknél.
„Az orosz és magyar emlékezetpolitika egyre militánsabb” – riport egy hazai kiállításról
A “Múlt, ahogy parancsolja?” május 25-ig látogatható. Ott voltunk a megnyitón és arról kérdeztük a kiállítás kurátorait, hogy milyen szempontok vezérelték a munkát, miben hasonlít a középkort illetően az orosz és a magyar emlékezetpolitika, és milyen szerepe és jelentősége van a tárlatnak.
Djokovics: közel a vég? Mélyebbre süllyedt, mint Federer vagy Nadal
A szerb teniszezőt nagyon nehéz lenne a közelgő Roland Garros esélyesei közé sorolni.
Egy kulcsember távozása sokkolhatja a United szurkolókat
Így például a Manchester United, akinek egy játékosára egy klub-vb résztvevő kivetette a hálóját. Úgy tűnik, hogy Bruno Fernandes az egyik, akit
Hétvégére elvonulnak az esők, ennek ellenére nem lesz melegünk
Péntektől már országszerte sok napsütésre számíthatunk, zápor már csak elvétve fordulhat elő. A hűvösebb idő viszont tartósak ígérkezik, a hőmérséklet csúcsértéke a 20 fokot sem éri el.