Karácsony a rendőrségi kihallgatása után: Csak fotót csináltak, ami okozott egy kis problémát
"Egy örkényi abszurd drámában éreztem magam" – mondta a főpolgármester péntek délelőtt, miután gyanúsítottként hallgatták ki a Pride miatt. Kihallgatásán kérdésekre nem válaszolt, egy nyilatkozatot olvasott fel jogi álláspontjukról, a gyanúsítása ellen pedig panasszal élt.
100 millióért járatta le Magyart Apáti mozgalma
Szűk egy hónap alatt csak a Facebookon 93 millió forintért hirdetett Magyar Pétert hiteltelenítő tartalmakat, és ezzel a legtöbbet költők listáján az élre tört a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Magyar Péter újra Erdélyben
A Tisza Párt elnöke repülővel érkezik Marosvásárhelyre, a hétvégén az erdélyi Tisza Sziget táborában szólal fel, elmegy Parajdra is.
Szlovénia sem várt tovább Brüsszelre, egyedül lépett Izrael ellen
A szlovén kormány fegyverkiviteli és -behozatali tilalmat rendelt el Izrael ellen, valamint megtiltotta az oda irányuló fegyverek tranzitját is területén keresztül – közölte pénteken a szlovén közszolgálati televízió (RTV).
Vasali Zoltán: „Nem lehet lakáshitellel megvenni a fiatalok szavazatát”
Miközben a kormány megosztó szereplői elidegenítik a fiatalokat, Vasali Zoltán politológus szerint nem lehet kedvezményes lakáshitelekkel megvásárolni a szavazataikat. Álláspontja szerint Magyar Péternek szakpolitikai értelemben is világosabb álláspontokra lenne szüksége, Orbán Viktornak pedig akár érdeke is lehet egy miniszterelnök-jelölti vita.
Nem vadásznak a hatvanpusztai antilopokra – állítja a leggazdagabb magyar cége
Tavaly zebrákat is láttak a területen, amelynek közelében Orbán Viktor miniszterelnök családjának hatvanpusztai birtoka is van. Mi történt? Miután csütörtökön felvételek jelentek meg antilopokról, amelyek a Hatvanpusztához közeli, Mészáros Lőrinchez köthető birtokon legelésznek, a Telex kérdéseket küldött ezzel kapcsolatban a Mészáros Csoportnak. V
Az ukrán parlament visszavonta a vitatott törvényt, a képviselők lökdösődtek és bemutattak egymásnak
Tettlegességig fajult a korrupcióellenes intézmények függetlenségéről szóló törvény vitája az ukrán parlamentben.
Lassan mindenki újratárgyalná a minimálbér-megállapodást, de egyelőre a szakszervezeteknél pattog a labda
Csak egy hajszálon múlik, hogy kinyissák a tavalyi béralkut a munkaadók és a szakszervezetek.
Ez volt Kathi Béla utolsó posztja – pár nappal a halála előtt írta meg, mennyire boldog volt
Senki sem számított arra, hogy a pár nappal ezelőtt még a Scitec Muscle Beach 2025-ös eseményén részt vevő Kathi Béla tragikus hirtelenséggel távozik az élők sorából. Július 31-én, egy ciprusi nyaraláson történt biciklibaleset vetett véget az életének.
Két napon belül másodjára is emelik az üzemanyagárakat!
Ismét emelkedik a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. Előbbiért bruttó 3, míg utóbbiért 2 forinttal kell majd többet
Európában először Olaszország vezeti be a szabályt - 80 ezres bírságot kapnak a megszegői
Minden síelő és snowboardozó számára egységesen kötelezővé teszi a sísisak viselését Olaszország. A többi európai síterepen változóak a szabályok.
Kós Hubert Európa-csúccsal aranyérmes 200 méteres hátúszásban
Kós Hubert Európa-csúccsal aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokság pénteki versenynapján.
Alonso megzsarolta a McLarent, hogy Hamilton ne érhessen célba
A kétszeres világbajnok spanyolnak tizenhat évvel ezelőtt volt egy nem éppen szimpatikus húzása a Magyar Nagydíjon. Kemény sztorival nosztalgiázunk, ha már a hétvégén a Hungaroringen köröz a Formula–1 mezőnye.
Viharos hidegfront zárja le a kezdődő kánikulát
A hétvége folyamán hidegfront vonul át hazánk felett, amelyből többfelé számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.