Kemény kérdéseivel még külföldön is üldözi Orbán Viktort az állami rádió
Mindegy, hogy Abu-Dzabi, Brüsszel vagy Észak-Macedónia, a több mint 160 milliárd forint közpénzből finanszírozott közmédia egyik zászlóshajója, a Kossuth rádió mindenhol is ott van, hogy a miniszterelnök elmondhassa, a budai kertvárosiak készíthetik a bugyellárist.
Molnár, Puzsér, Gulyás haláláról beszélt Jeszenszky
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke felszólította Jeszenszky Zsoltot, hogy haladéktalanul távozzon a közéletből.
Törésteszten járt az új Suzuki Vitara, mutatjuk az eredményét!
Döntő többsége a most tesztelt személyautóknak remekül vizsgázott, hiszen 19-ből 14 is 5 csillagos minősítést kapott, míg a maradék 4-est.
15 évig szemellenzősen melóztam – Így lett világsiker a magyar callcenter cég
A Deal Extrában a mai vendégünk Kun Szabolcs, az Arenim Kft. társalapítója – a vállalat felhőalapú callcenter megoldások fejlesztésére specializálódott. Beszélgetésünk középpontjában az a stratégiai út állt, amelynek eredményeként a céget a világ tíz vezető szoftveróriásának egyike vásárolta fel. Szó esett a növekedés kulcstényezőiről, a nemzetközi
Charlie Kirk özvegye: Soha nem hagyom, hogy meghaljon férjem öröksége
Erika Kirk az elfogott merénylőnek is üzent: mégpedig, hogy az özvegyi sírása csatakiáltásként fog visszhangozni az egész világon.
Keleten a helyzet változatlan? A lengyel drónincidens után ismét orosz-belarusz hadgyakorlat a Nato keleti határán
A legutóbbi ilyen hadgyakorlatról az orosz csapatok egy része nem ment vissza Oroszországba, hanem megtámadta Ukrajnát, de megint lesz miért figyelni Belarusz és Oroszország közös hadgyakorlatát, a Zapad-2025-öt. Lesz itt minden, amitől feláll a szőr a nyugati elemzők hátán: nukleáris gyakorlatok, több tízezer orosz és belarusz katona, különféle üz
A magyar légtérbe is berepülhetnek a fából és hungarocellből gyártott orosz drónok
A NATO milló dolláros vadászgépekkel tört a Lengyelországba hatoló orosz drónokra, de a jelentős részüket így sem sikerült eltalálni. A fából és habból készült drónokból egyszerűen kifogyott az üzemanyag, az egyik egy lengyel katonai bázisra esett. Az Mfornak nyilatkozó szakértők 600-700 kilométerre becsülték a hatótávolságukat, amellyel akár Magya
10 százalék alá vitte a kamatot a Provident, és a KHR sem feltétlenül akadály
A legkedvezőbb személyi kölcsönök eddig a magasabb jövedelmű és hibátlan pénzügyi múlttal rendelkező ügyfelek kiváltságai voltak. A 10 százalék alatti kamat eléréséhez jellemzően többmilliós hitelösszeg és szigorú feltételek teljesítése volt szükséges. A Provident legújabb ajánlata azonban felbolygathatja a hazai hitelpiac megszokott rendjét.
A magyarok kedvenc üzletlánca rengeteg bolt bezárását tervezi
Az idehaza is számtalan bolttal üzemelő multi német központja jelentette be, hogy a kevéssé kiegyensúlyott piac miatt kénytelenek lesznek változásokat eszközölni.
Közpénzből felújított táborban készíti a „digitális harcosokat” a Fidesz
A hétvégén Sátoraljaújhelyen tartja első edzőtáborát a Fidesz új projektje, a Harcosok Klubja. A rendezvénynek a Rákóczi Szövetség által működtetett Rákóczi Tábor ad otthont, amelyet állami forrásból vásároltak meg és újítottak fel.
Nincs megállás: nem csak az autó olcsó és kínai, hanem már a gyémánt is
A laboratóriumban előállított gyémántok gyors térnyerése és tömeges megjelenése miatt egyre kevesebben érdeklődnek a természetes drágakövek iránt. A mesterségesen előállított, olcsó és kiváló minőségű kövek alapjaiban forgatják fel a gyémántpiacot.
Marozsán és Piros bravúros győzelmével élnek a magyar remények Debrecenben
Marozsán Fábián és Piros Zsombor bravúros győzelmet aratott párosban, így a magyar férfi teniszválogatott 2–1-re szépített az osztrákok ellen szombaton a Davis-kupa szuperdöntő debreceni selejtezőjében.
Idén még nem is volt versenye, aztán megnyerte a világbajnokságot súlylökésben
Ryan Crouser indítása kockázatosnak tűnt, de aztán simán ledobott mindenkit. A többiek centikkel vívtak ideglelős csatát az érmekért.
Mutatjuk hol fog esni a vasárnapi hidegfrontból, óráról órára
Vasárnap hajnalban hidegfront éri el térségünket, amely kelet felé haladva okoz többfelé esőt, záport, de beágyazott zivatarok is előfordulhatnak. Térképen mutatjuk a csapadék útját, óráról órára.