Varga Mihály a tőzsdére terelné a magyarok megtakarításait
A jegybankelnök szerint hatalmas lehetőség van abban, hogy a magyar háztartások rengeteg pénzt tartanak készpénzben és látra szóló betétben.
Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot
Akár 25 évre is ítélhetik hazájában a volt lengyel igazságügyi minisztert, akinek már a helyettese is Magyarországra menekült.
Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
A plázastop megnehezíti az új boltok építését, többek között ezért nincs Aldi a XII. kerületben, Veresegyházon, vagy Százhalombattán – mondta az üzletlánc országos ügyvezető igazgatója, Bernhard Haider a Privátbankárnak. A mínuszos 2023-as év után 2024-ben közel háromszorosára nőtt a veszteségük, az igazgató pedig arról beszélt, a nagy lá
Vergődik a gazdaság, miközben féligazságot ismételget a magyar kormány
A magyar gazdaság várhatóan a 2025-ös évben is csalódást keltő növekedést érhetett el. Ugyan a végleges GDP-adatot még nem ismerjük, számos, már publikált mutató azt sejteti, hogy akár fél százaléknál is alacsony bővülés lehetett. A kormány rendre azt ismételgeti, hogy a háború miatt vannak gazdasági problémák, ám ez féligazságnak tűnik. A magas en
A moldovai elnök igennel szavazna hazája Romániával való egyesülésére
Sandu, akinek Európa-barát pártja tavaly szeptemberben új mandátumot szerzett, ismét Moldova belügyeibe való beavatkozással vádolta meg Oroszországot.
Kemény üzenet a rendőrségtől: büntetés jár a szabálytalan szánkózásért
A téli szórakozás azonban csak akkor marad felhőtlen, ha közben a szabályokra is figyelmet fordítunk.
Szijjártó Péter elárulta: erre a beruházásra ad 1,5 milliárd forintot a kormány
Megszületett a 102. stratégiai megállapodás.
Hétfőn érkezik a megemelt nyugdíj a bankszámlákra, februárban pedig még pénzre lehet számítani
A kormány az idei évre 3,6 százalékos nyugdíjemelést, valamint februárban a 13. havi és a 14. havi nyugdíj első heti részletének kifizetését is beütemezte.
Katonák helyett egészen más eszközöket vethet be Irán ellen az USA
Egy iráni aktivista szerint soha nem látott mértékű erőszak tombol az országban. A tiltakozások politikai fordulatot követelnek, miközben az Egyesült Államok készen áll a beavatkozásra, ha szükséges. A szakértő szerint ez nem feltétlenül rakétatámadást jelent. Sokkal inkább kiberbiztonsági műveletekre és információs hadjáratokra kell számítani az i
A szlovák köztársasági elnök reagált Magyar Péter nyílt levelére a Benes-dekrétumokról: "Mi még mindig Szlovák Köztársaság vagyunk, nem pedig Felvidék"
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök videóüzenetben reagált Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének nyílt levelére, amelyben a Benes-dekrétumokkal kapcsolatos új szlovák törvénymódosítást bírálta. Pellegrini sértésnek nevezte, hogy Magyar Péter Szlovákiát "Felvidéknek" hívta, és úgy vélte, ez nem segíti a két ország közötti feszültségek enyh
A Real Madrid szerződést bontott Xabi Alonsóval a Barcelonától elszenvedett vereség után
A klub egykori legendás játékosa fél év után távozik az edzői posztról. A helyét egy másik madridista, Álvaro Arbeloa veszi át.
Még csak ez hiányzott: ónos eső csap le az országra, nagyon veszélyes lehet a közlekedés
Ma több helyen még akár a napot is megláthatjuk, holnaptól azonban nincs kegyelem, nagyon rossz idő következik, akár intenzív ónos esővel.








