Hagyjuk már a cellaadatokat: a turisztikai ügynökség ismét bebizonyította, hogy így nem kéne tömeget becsülni
Zavar a fideszes kommunikációban, zavar az MTÜ adataiban és óriási kontraszt a kutatók hagyományos módszerrel végzett becslésével. Lehet, hogy bizonyos területeken hasznos a mobilcellás módszer, de politikai támogatottságot egyszerűen nem lehet vele pontosan mérni. Szociológusok szerint március 15-én háromszor annyian hallgatták Magyar Péter beszéd
Tizenkét év után hoztak ítéletet Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese ügyében
A politikust költségvetési csalással vádolták, de végül ebben felmentették, és hamis magánokirat felhasználása miatt ítélték harmincmillió forintos pénzbüntetésre. De azt sem kell befizetnie.
Hadházy Ákos bemutatja: a piac!
37 millió forint EU-támogatásból. Csinos.
Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
Újabb meghatározó hír borzolhatja a pénzpiaci kedélyeket néhány óra múlva, kivált a nemesfémek vonatkozásában. A korábbi nagyarányú várakozás helyett most már szinte 0 százalékot áraz a piac a közelgő nagy bejelentéssel összefüggésben. Nem elég az olajárrobbanás és az iráni válság? Úgy tűnik nem: most már az inflációs félelemmel és az új monetáris
Elég volt, fellázadtak a Samsung dolgozói: ideiglenesen minden leállhat
Ha a felek nem tudnak megegyezni a vitában, május 21-től majdnem három hetes munkabeszüntetést indíthatnak a Samsung dolgozói. Mi történt? Sztrájktervet hagytak jóvá a Samsung Electronics dél-koreai dolgozói, írja a Portfolio. A szakszervezet szerint a vita szavazásán részt vevő több mint 66 ezer munkavállaló 93 százaléka támogatta a sztrájk lehető
Így darálhatja be a magyar választásokat az állami IT-monopólium és az orosz know-how a grúz recept alapján
A 2026-os magyar választásokat nemcsak a kampányok, a versengő politikai üzenetek dönthetik el, hanem az is, mi történik a háttérben az állami informatikai rendszerekben. A grúziai választásokon már látott mintázatok alapján elemzők szerint Magyarországon is kialakulhat egy olyan hibrid modell, amelyben az adatmonopólium, a központosított választás
Laktanya tetejéről zuhanhatott le az NKE 21 éves honvédtisztjelöltje
A harmadéves honvédtisztjelölt tragikus halála kapcsán a rendőrség is megszólalt.
Már nem csak a spájzban, de az MCC-ben is bent vannak az oroszok
A Fidesz janicsárképzőjeként is emlegetett, elvileg tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium oktatói, előadói között öt olyan személyt azonosított a napokban Alkonyi Zalán, akikről erősen feltételezhető az orosz kapcsolat. A dolog pikantériája, hogy Alkonyi maga is az intézmény Oroszország-szakértője, és a napokban már Facebook pos
Az Egyesült Államok óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az iráni iszlamisták ellen
Ilyen fegyvereket legutóbb a tavaly nyári csapásokban használhattak Irán ellen.
Orbán Viktor brit tévének adott interjút: Ukrajna gyengíti Európát
Videó! Az ukrajnai háborút be kell fejezni, és ezután lehet Oroszország bevonásával új biztonsági és kereskedelmi rendszert kialakítani – mondta Orbán Viktor a GB News-nak.
El-nyolcaddöntő: Braga–Ferencváros 4-0
Eldőlt az Európa-liga párharca, a portugálok a budapesti 0-2-es vereség után odahaza 53 perc alatt négyet lőttek a Fradinak, ami nem találta a ritmust a délutáni visszavágón. Két gól kellene a magyar csapattól a hajrában, kövesse velünk élőben!
Hasznos darabjai lehetnek Marco Rossi kirakósának a válogatott újoncai – elemzés
Marco Rossi 2026-ban először hirdetett keretet. A megszokott arcok mellett felbukkant néhány rég nem látott név is, valamint Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás személyében három újoncnak is bizalmat szavazott. Ezúttal utóbbiak szezonbeli teljesítményét vettük górcső alá.
Megdöbbentő mértékben emelkedett a tengerek szintje
Három évtized műholdas mérései új részleteket tártak fel a világtengerek lassú, de folyamatos emelkedéséről. A kutatók most először tudták ilyen hosszú időtávon pontosan követni, mi áll a háttérben








