Tech hírek

2020. május 14.12:34

Donald Trump elrendelte: 2021 májusáig fent kell tartani a Huawei elleni szankciókat

Egyre inkább úgy tűnik, a Huawei google-s, androidos esélyein csak az segítene, ha személyi változás állna be az Egyesült Államok legfőbb vezetésében. Egy esetleges új elnökre bő fél éven át még mindenképp várni kell, addig szoftverfrissítésekkel és saját rendszerének fejlesztésével lesz elfoglalva. Utóbbi, ha nagyon jól sikerül, később akár felesl

Két új mobillal rukkolt elő a Nokia

A HMD Global két új készüléket mutatott be: a Nokia 125-öt és a Nokia 150-et, melyek a márka eddigi legmegfizethetőbb, 2,4”-es kijelzővel ellátott készülékei. Mindkét eszközt úgy tervezték, hogy használatuk a lehető legegyszerűbb legyen. A két új modell nyújtottabb kialakításának köszönhetően több hely maradt a gomboknak, így a navigációs, illetve

530.000 pontot már biztosan tud AnTuTu-ban a Dimensity 1000+ lapka

A MediaTek frissen bemutatott lapkája megmutatta erejét AnTuTu-ban, és az is kiderült melyik lesz az első telefon, ami ezzel a processzorral fog érkezni. Az elmúlt hónapokban valami nagy változás történhetett a MediaTek-nél. A cég ugyanis egész jó teljesítményű mobil processzorokat kezdett piacra dobni nagyon jó áron. Ennek köszönhetően pedig olyan

Rosszindulatú koronavírusos oldalak százai csábítják a gyanútlan felhasználókat

Kiberbűnözők százával hoznak létre olyan, koronavírushoz kapcsolható oldalakat, amelyekkel valójában rosszindulatú kampányokat végeznek. Egyetlen céljuk a felhasználó bizalmas adatainak megszerzése. Már akadnak olyan levelek is idehaza, amiket magyar nyelven írtak hasonló céllal. A Panda Security legfrissebb kutatása során a járványügyi helyzethez

Szavak helyett írjunk mondatokat: 7 tipp a nagyobb biztonságért

Bármíly fura, május 7-e a Jelszó világnapja. Ennek örömére a Kingston Technology összegyűjtött néhány tanácsot, amelyekkel biztonságossá tehetők a jelszavak. Minél hosszabb egy jelszó, annál nehezebb feltörni. Ezért ahhoz, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudhassuk adatainkat, érdemes nyolc karakternél hosszabbat választani. Kerüljük az egy sz

Megkezdi a 32-bites Windows-ok megszüntetését a Microsoft

A Microsoft a héten közzétette Windows 10 rendszere következő verziója, a 2020 Május Frissítés hardverkövetelményeit, amikből egy már régóta várt, most azonban valósággá váló lépés körvonalazódik ki. Ezek szerint ugyanis a cég az új frissítéssel megkezdi a Windows-ok 32-bites verzióinak kivezetését - mert hogy ilyent már sem ebből, sem az ezt követ