Gyakran vezetsz? Öt hasznos alkalmazás sofőrök számára
A vezetést segítő alkalmazások száma folyamatosan növekszik, és emiatt néha csak akkor derül ki, hogy a frissen letöltött app beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, amikor már gubancok adódnak. Aki talált már pillanatok alatt parkolóhelyet a belvárosban, vagy ellenkezőleg, kötött már ki földúton egy navigációs szoftver hibája miatt, pontosan ismeri
Kiderült mikor jön az iPhone 12 széria
Tegnap az Apple bejelentette, az iPhone 12 mobilok bemutatójának időpontját. A vírushelyzet miatt online eseményt tartanak, ami az eddig megszokottaktól eltérően nem a Special Event nevet kapta, hanem csak simán Apple Event lesz. Most is azt Apple Parkban tartják meg a bemutatót, és a WWDC-hez hasonlóan valószínűleg nem élő adást fogunk látni, han
Nem ölnek meg több madarat a szélerőművek – mutatjuk hogyan
Egy friss tanulmányban a három fehér lapát közül az egyiknek a feketére festése 72 százalékkal csökkentette az elhullott madarak számát, amely óriási előrelépés.
Újabb hatalmas csapás a Huawei-re
Ezúttal nem az Egyesült Államokból érkezik a rossz hír, de az amerikai szankciók hatásának az eredménye, hogy a Samsung és az SK Hynix szeptember 15-től nem szállít memóriapkákat a Huawei-nek.
Kinek jutott eszébe, hogy legyen golyóstoll? – Hát persze, hogy egy magyarnak!
Tudta, hogy nyolc kilométernyi vonalat lehet húzni egy golyóstoll betéttel? Ezt a forradalmi találmányt egy magyar feltaláló adta a világnak, egy olyan ember, aki kalandos élete
Az adatok azt mutatják, hogy tényleg hasznosak a kontaktkövető appok
A svájci SwissCovid alkalmazás eddigi mutatói azt támasztják alá, hogy a mobil appok nem váltják ki a hagyományos kontaktkutatást, de nagyon eredményesen kiegészíthetik azt.
10 millió csillagot vizsgáltak idegeneket keresve
Az is lehet, hogy az idegenek nem is olyan technológiát használnak, mint mi, ezért nem vesszük észre őket.
Koronavírus-teszt hiányában 13 ezer dolgozó maradt munka nélkül
Rengeteg munkavállalóról van szó, akiknek még mindig várniuk kell, mert nem eshettek át a kötelező teszteken, noha ennek már meg kellett volna történnie.
Megépítették a világ legnagyobb felbontású fényképezőgépét
Az amerikai Stanford Egyetem mérnökei hat hónap leforgása alatt, 189, egyenként 16 megapixeles szenzorból építették fel a hatalmas kamerát, amivel a világűrt tanulmányozzák majd.
A SARS-CoV-2 és a szív
Elképesztő mészárlást végez a szívizomsejtek között a COVID-19 vírusa a laborkísérletek tanúsága szerint.