Tech hírek

2021. május 19.16:43

Új Huawei okostévé érkezik

A Huawei-nek az amerikai megszorítások miatt új pályát kellett választania a mobiltelefonpiac helyett. Most egy okos TV-t fognak bemutatni egyedi tulajdonságokkal. A vállalat új lehetőségeket keres a mobiltelefonpiac elvesztése után. Az amerikai szankciók nagyon megnehezítették a cég életét, mind mobiltelefongyártásban, mind az 5G technológia terje

Húsz év után először helyeztek üzembe termonukleáris berendezést Oroszországban

Húsz év után először helyeztek üzembe új termonukleáris berendezést Oroszországban, kedden a moszkvai Kurcsatov Intézetben beindították a T-15MD kísérleti fúziós reaktort.
Óriási jelentőségű ez az esemény nemcsak Oroszország, de az egész világ számára. Különleges infrastruktúra jött létre a tudományos kutatások számára, hogy – miként a tudósok mond

Csúcsot döntve telefonáltunk és interneteztünk a második hullám alatt

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió gigabyte-ot (GB), miközben egy évvel korábban még a százmillió gigabyte-ot sem érte el – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilpiaci jelentéséből. Kiugró érték a jelentésben, hogy 2019 végéhez képest 2020 végére a lakossági előfizetők egy SIM-kártyár

Késik az első európai Tesla-gyár beindítása

A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban az év végén indulhat a termelés az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében – írták kedden német lapok. Az építkezésre váratlanul ellátogató cégvezető, Elon Musk újságíróknak elmondta, hogy “remélhetőleg” az év végén elindul a munka, de nehéz pontos előrejelzé

Már tudják, mi történt, mikor a Tejútrendszer összeolvadt a Gaia Enceladus törpegalaxissal

Újabb ismereteket szereztek kutatók arról, milyen ütemben alakult ki a Tejútrendszer és hogyan olvadt egybe egy kulcsfontosságú galaxissal. Viszonylag új csillagászati módszerek segítségével azonosították a jelenleg lehetséges legprecízebben mintegy száz vörös óriás korát. Ezen adatok és más információk segítségével a szakemberek kimutatták, mi tör