Tech hírek

2024. június 9.14:55

A Google elfelejti, hol jártál (végre)

A Google törölni fog mindent, amit a felhasználók korábban meglátogatott helyszíneiről tud, közölte a vállalat, egy évvel azután, hogy elkötelezte magát a felhasználókról tárolt személyes adatok mennyiségének csökkentése mellett. A vállalat "Timeline" funkciója, amelyet neve korábban "Helyelőzmények" volt, továbbra is működni fog azok számára, akik

Nehéz sorsú tehetségeknek gyűjt az MTA

Nehéz sorsú, tudományos pályára készülő, tehetségesnek mutatkozó fiatalok tanulmányait támogatja következő jótékonysági gyűjtésével a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A támogatási összeget az MTA a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közreműködésével, közösen kialakított kritériumok alapján juttatja majd el a kiválasztott kedvezményezette

Leállította a következő Windows verzió kiadását a Microsoft - nem tudni, hogy miért

Alig két héttel az után, hogy elkezdte, a Microsoft pénteken váratlanul leállította a Windows 11 következő, 24H2 verziójának kiadását. Így azok, akik eddig nem töltötték le a rendszer kiadásra jelölt változatát a vállalat Insider programjának Release Preview csatornájáról, most egy ideig nem pótolhatják be ezen mulasztásukat. "A Windows 11, 24H2 v

A Vénuszhoz vagy talán a Földhöz hasonló exobolygót fedeztek fel egy közeli rendszerben

A Vénuszhoz hasonló exobolygót fedeztek fel a Naprendszer közelében, aminek hála egyszer talán megtudhatjuk, miért jelent meg az élet a Földön. Azért nehéz az élet nyomai után kutatni a Világegyetemben, mert jelenleg csak egyetlen bolygóról tudunk, ahol biztosan van élet, és ez a Föld. Nehéz megmondani, hogy a Földnek melyek azok a tulajdonságai, a