Mesterséges intelligencia + lakosság: térképre került, hol találkozhatunk itthon inváziós szúnyogokkal
Az Ökológiai Kutatóközpont úttörő módon használta fel a közösségi tudományt a veszélyes kórokozókat is terjeszteni képes szúnyogfajok előrejelzési modelljében, ami járványkezelésben is jól jöhet.
Szupererőt kapnak a dolgozók jövőre két nagy autógyártó üzemeiben
A Hyundai és a Kia munkatársai használják elsőként az erejüket növelő exoszkeletonokat.
Változások a Telekom vezetőségében
A távközlési szolgáltatónál hamarosan két területet is új szakember irányít majd.
Közösen kutat Krausz Ferenccel a Semmelweis Egyetem
Közösen kutatja tovább a Semmelweis Egyetem (SE) és Krausz Ferenc által vezetett Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) infravörös molekuláris ujjlenyomat eljárásának orvosi, diagnosztikai alkalmazását. Egyebek mellett ehhez hozta létre a két intézmény közösen a Neumann János Adattudományi Intézetet a SE-n belül. A kutatások végső célja, hog
Az Amazon bemutatta MI-szuperszámítógépét és új szerverét
Az Amazon bejelentette az "Ultracluster" elnevezésű, hatalmas MI-szuperszámítógép fejlesztését, amely több százezer saját fejlesztésű Trainium chipből áll majd, valamint bemutatta új szerverét is. A vállalat ezekkel a lépésekkel tovább erősíti pozícióját az MI-hardverek piacán, amelyet jelenleg az Nvidia dominál.
Közel 20 év után újra jár egy lebénult férfi
A mély agyi stimulációnak köszönhetően áttörés jöhet a lebénult betegek kezelésében.
Szombat este érdemes lesz felnézned az égre
Szombaton este kerül oppozícióba, vagyis a Földdel való szembenállásba a Jupiter. A gázóriás fényessége és látszó átmérője is ekkor lesz a legnagyobb, így a jelenség több szempontból is különleges lesz – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
A Gmail is készül a karácsonyra: így működik az új csomagkövetési funkció
A futár valahogy mindig akkor csönget, amikor épp nincs az ember otthon. Most a Gmail mindenkit megmenthet ettől a stressztől, ugyanis csomagkövetési funkcióval turbózza fel az ünnepi készülődést. Nézzük, mit tud ez az újítás!
A galaxisok hallgatnak: miért nem detektálunk rádiósugárzást a kis vörös pöttyökből?
Távoli galaxisok újonnan felfedezett populációjának, az úgynevezett ,,kis vörös pöttyöknek’’ (angolul Little Red Dots, LRD) rádiójellemzőit vizsgálták magyar kutatók. Mivel ezen objektumokat csupán a közelmúltban azonosították a James Webb-űrtávcső (JWST) méréseinek segítségével, pontos fizikai tulajdonságaik még nem ismertek teljes mértékben. A ku
„Álmunkban nem tudunk meghalni”
Mi az alvajárás háttere? Mi a helyzet a visszatérő álmokkal? És a fájdalomérzettel? Tényleg vannak bagoly és pacsirta típusú emberek? Ezeket a kérdéseket jártak körül alváskutatással foglalkozó szakértőink a 10. Qubit Live kerekasztal-beszélgetésén.
"UFO-galaxisokat" talált a NASA, rejtély honnan érkeztek
Amerikai csillagászok titokzatos "UFO-galaxisokat" fedeztek fel, amelyek vörös, izzó korong alakú objektumként jelennek meg az űr mélyén.
Itt a világ első, mesterséges intelligencia által tervezett szuperhatékony városi szélturbinája
Az Egyesült Királyságban bemutatták a világ első, mesterséges intelligencia (AI) által tervezett városi szélturbináját.
3800 autós szívott a mesterséges intelligenciával felvértezett buszok miatt
New York városában rengeteg az autó, ehhez képest messze túl kevés a parkolóhely, ami a település adottságaiból is következik. Éppen