Elpusztítottak több ezer védett növényt Budaörsön
Egy Natura 2000-es és helyileg védett terület tőszomszédságában 2022 tavasza óta már a harmadik, több millió forintot is elérő természetkárosítás történt gyomirtóval vagy más vegyszerrel. A tettesek nincsenek meg. A terület beépítésre szántként van nyilvántartva, de a lakóparki építkezést éppen azért nem tudják megkezdeni a tulajdonosai, mert védet
Hadházy 16 milliárdos lopásról posztolt
Hadházy Ákos a közösségi oldalán arról ír, hogy kapott néhány fontos dokumentumot arról, "hogyan loptak szét egy 16 milliárdos (!) szoftverfejlesztést.
A kormánymédia mostanra eljutott oda, hogy szabotázs, ha valaki másra szavaz, mint amit a kormány mond
Most még csak a Rogán-művek szavazásnak hívott propagandaakcióját féltik Magyar Pétertől, de ilyen alapon jövőre az ellenzéki kampányt is szabotázsnak lehet majd nevezni.
Német kancellár: „Nem fogjuk tudni elkerülni a konfliktust Magyarországgal”
Németországnak vezetnie kell Európát – ha kell, akár konfliktusok árán is, véli Friedrich Merz.
NAV – súlyos árat fizethet, aki hibázik
Több százezer adózónak, a cégek mintegy 70 százalékának kell még számot adnia különböző adókötelezettségeiről.
Eltűnik a magyarok egyik kedvenc autója
Talán az utolsó Focus tesztautó járt nálunk a dízel kombiként, mert a Ford befejezi a gyártását. Hiányozni fog, ha majd csak Puma és Kuga lesz helyette?
Ukrajna az adósság örvényében: Európa fizeti a háború sújtotta ország számláit, de meddig?
Ennek ellenére Brüsszel ragaszkodik a gyorsított uniós csatlakozáshoz, ami súlyos terhet róna a közösségre.
Egy halom szabálytalanságot találtak a Sheinnél
Többek között hamis kedvezményeket, nyomásgyakorló értékesítési technikákat és félrevezető tájékoztatási gyakorlatokat tárt fel egy EU-s hatóság a kínai fast fashion óriásnál.
Átalakul az RTL Magyarország Hírigazgatósága – főszerkesztői kinevezések
Az RTL Magyarország bejelentette, hogy 2025. június 1-jétől új főszerkesztői struktúrában működik tovább az RTL hírigazgatósága: a Híradó és minden magazinműsor élére dedikált főszerkesztő kerül.
Csodagépet vehet a Lidlben, aki leadja az előrendelést a termékre
Nem szokványos termékekre vadásztunk a nagyobb boltok aktuális akciós kínálatában. Találtunk több különlegességet is, de mind közül talán a Lidlben kapható egyik árucikk arathat igazán nagy sikert a vásárlók körében.
Döntött a kamatról az MNB
Továbbra is 6,5 százalékon marad a jegybanki alapkamat – erről döntött ma az MNB Monetáris Tanácsa. Az elemzők nem is vártak mást, előrejelzésük szerint még hónapokig nem lesz lehetőség a csökkentésre.
Visszatérhet az argentin szupertehetség a Real Madridhoz
Fabrizio Romano értesülései szerint a Real Madrid fontolóra vette az olasz élvonalban remeklő Nico Paz visszaigazolását.
Megkérdezték az Inter játékosait, ki ellen volt a legnehezebb játszani: mind ugyanazt mondta
Az Inter a Bajnokok Ligája döntőjére készül, ahova a Barcelona kipöccintése után jutott. Most megkérdezték a játékosokat, ki ellen volt a legnehezebb játszani a Bl-sorozatban.
Gyökeres időjárási fordulat következik be a hétvégén
A csütörtökön átvonuló hidegfront után jelentősen átalakul az időjárási helyzet hazánkban. A hétvégén gyors melegedés veszi kezdetét.