Laponyi Zsolt: Az az érzésem, hogy a rendőrök 90 százaléka nem a Fideszre fog szavazni
Számomra ez egy szerelmes hivatás egy hányinger hivatalban, ezt mondta a Telexnek adott interjújában az őrmester, aki tavaly nyilvános posztban kérte meg Rétvári Bence államtitkárt, hogy ne használja politikai célra a róla készült fotót. Laponyi Zsolt a napokban adta be a lemondását a BRFK-nál, így szabadon beszélhetett arról, hogyan csuklóztatták
Sárgarépa: EU-s árrobbanást hozott az özönvíz
Az ibériai özönvizek alaposan megkavarták a sárgarépa uniós piacát. A kiesett spanyol, portugál termeléstől elszálltak az árak, mert a hiányt a holland cégek sem tudták pótolni. Itthon viszont – a vásárlók örömére, a termelők bánatára – az egy évvel ezelőttinek a hatodával kisebb a sárgarépa termelői ára, mert egyre csökken a fogyasztás.
Kizárják a DK-ból a korábbi jelöltet, miután bejelentette a visszalépését
A párt szerint jelöltjüket megzsarolták, azért lépett vissza.
Ipartörténet: villámgyorsan gazdára talált a Tungsram egyik legnagyobb gyára
3,6 milliárd forintos áron elkelt a Tungsram nagykanizsai gyára, a budapestire tart a licit.
Visszalépett a DK egyik jelöltje
Egyetlen cél vezérli: a Fidesz leváltása és a NER rendszerének lebontása.
Fordulat: kínai szuperszonikus rakétákkal támadhatott Irán az amerikai repülőgép-hordozóra
Kínai gyártmányú szuperszonikus rakétákkal támadhatta meg Irán az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót a Fox News amerikai hírtelevízió szerint.
Támadnak az amerikaiak
Az amerikai haditengerészet hadihajókkal kísérné át a kereskedelmi flottákat a Perzsa-öbölbe vezető szoroson.
Putyin volt tolmácsa fogja vigyázni a magyar választások tisztaságát
Nemzetközi és hazai vitát váltott ki, hogy Daria Bojarszkaját, az orosz külügyminisztérium egykori tolmácsát nevezték ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének magyarországi választási megfigyelő missziójához kapcsolódó feladatokra.
Közel 20 forinttal emelkedik az egyik üzemanyag beszerzési ára!
Napról napra egyre nagyobb a különbség a védett ár és a piaci ár között a magyar benzinkutakon. Mutatjuk, ezúttal mennyivel emelkednek az üzemanyagok nagykereskedelmi árai!
Fenyegető üzenetet küldtek a horvátok a Hernádi Zsolttal kapcsolatos döntés miatt
A Fővárosi Törvényszék szerdán kimondta, hogy Magyarország nem veszi figyelembe a horvát bíróságok által Hernádi Zsolt ellen hozott jogerős ítéleteket – erre reagált a horvát igazságügyi miniszter.
Az MLSZ alelnökévé választották Szalai Ádámot
A válogatott volt csapatkapitánya az utánpótlásért lesz felelős. Csányi Sándor bejelentette, hogy megpályázták a Konferencia-liga döntőjének megrendezését.
Új F1-főnököt jelentett be a Mercedes
A Mercedes-csapat megnevezte Toto Wolff új hivatalos helyettesét. Házon belülről jött az új második ember.
Sarkvidéki hidegbetörés közeleg, térképen mutatjuk, mikor éri el térségünket
A március idáig szokatlanul eseménytelen időjárással telt Európában és hazánkban is. A jövő hét közepén azonban markáns átalakulás veszi kezdetét.








