Magyar Péter felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
A KEHI még 2021-ben indított vizsgálatot a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központ ellen. Magyar az első interjújában azt állította, hogy a hivatal közvetlenül azután kezdett kutakodni náluk, hogy megromlott a viszonya akkori feleségével, Varga Judittal.
Lázár János megvált 15 millió forintnyi készpénztől, Kocsis Máté már nem kap fizetést a családi cégéből
Szentkirályi Alexandrának két XII. kerületi lakásban is van tulajdonrésze, egy 728 négyzetméteres balatonkenesei üdülő viszont csak az övé. Autója nincs a fideszes képviselőknek, csak Lázár Jánosnak, bár az egyiket ő is lízingeli.
Egy emailváltás szerint Fásy Ádámék beleszóltak a Borkait lejárató lap tartalmába, Fásyék visszautasítják ezt
Fásy Ádám szerint sárba tiporják az emberi méltóságát, mert nem felel meg "a magyar média hatalmon lévő sajtó ízlésének", és mert nem az általuk támogatott pártra szavazott.
Megint hozzányúl a Tisza az Alaptörvény-módosításhoz
A közérdekű vagyonkezelőkre vonatkozó részt írják át.
Tuzson elismerte a találkozót Biróval, de tagadja, hogy az Integritás Hatóság leállításáról lett volna szó
Tuzson Bence elismerte, hogy valóban volt egy hármas találkozó közte, Bóka János akkori uniós ügyekért felelős miniszter és Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke között, de tagadta, hogy az egyeztetésen a hatóság helyszíni szemléinek leállításáról lett volna szó. A volt igazságügyi miniszter szerint a megbeszélés szakmai jellegű volt, és Biró j
Tarr Zoltán Grósz Juditot, az RTL volt vezérigazgató-helyettesét bízta meg a közmédia átalakításával
Grósz Juditot, az RTL Magyarország volt vezérigazgató-helyettesét bízta meg a közmédiáért felelős miniszteri biztosi feladatokkal Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. Grósz Judit társadalmi párbeszédet ígér a közmédia átalakításával kapcsolatban és nyílt pályázatot.
Trump Netanjahunak üzent a békemegállapodásról: nem lesz választása
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn.
"Ne csináljak ilyeneket" – Bíró Ferenc szerint nyomást próbáltak gyakorolni az Integritás Hatóságra
Súlyos állításokat tett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke. Rónai Egon vendégeként arról beszélt, hogy szerinte politikai nyomásgyakorlási kísérlet érte a hatóság működésének kezdeti időszakában, és azt is állította: családját megpróbálták megfélemlíteni, ellene pedig koholt vádak alapján indult eljárás.
15 ezres számlát kaptak két fagylaltért: olasz turistacsapdába sétált egy pár
Sokkot kapott egy turistapár, miután meglátták, hogy mennyibe kerül az elvitelre kért fagylaltjuk. A 44 eurós, azaz több mint 15 ezer forintos számla alaposan elrontotta a kedvüket a római vakáción.
A hamburgerháború folytatódik: új erőd épült Tökölön
A Sziget Center mellett megnyílt Magyarország 64. Burger King étterme. Különösen a tököli, szigethalmi, szigetszentmiklósi és halásztelki lakosok számára kínál kényelmes gyorsétkezési lehetőséget. A beruházás eredményeképpen 35 új munkahely jött létre, elősegítve a helyi foglalkoztatást.
Visszavonult a Liverpool BL-győztes csatára
A belga válogatott Divock Origi gólt is szerzett a 2019-es, Tottenham elleni fináléban.
Dárdai újpesti kötődésű szakemberekkel erősített
Simek Péter, Fehér Csaba, Kulcsár Árpád és Sontra Tamás érkezik a lila-fehérekhez.
A hét legmelegebb napja következik, 34 fok is lehet délután
Az érkező hidegfront előterében még melegebb levegő áramlik térségünk fölé, emiatt helyenként a 35 fokot is megközelítheti a hőmérséklet délután.








