Pusztító lesz a Popeye-horrorfilm, itt az új előzetes!
A Shiver Me Timbers teljesen újragondolja a közkedvelt Popeye, a tengerész karakterét, amely idén márciusban debütál majd a mozikban.
Az Operaház több mint 300 fős előadással búcsúzik az Erkel Színháztól
Történelmi búcsú: Az Erkel Színháztól 1949-től 2024-ig, vagyis 75 éven át volt a Magyar Állami Operaház játszóhelye.
Sinclair Lewis a színtelen sorsokat is színesen tudta ábrázolni
Száznegyven éve, 1885. február 7-én született Sinclair Lewis író, A sólyom útja, a Babbitt, az Arrowsmith és az Ez nálunk lehetetlen című regények szerzője, az első amerikai, aki irodalmi Nobel-díjat kapott.
Programok a hétvégére
Nézze meg, milyen programokat ajánlunk a hétvégére. Hangvár a Müpában Különböző zenei formációkkal ismerkedhetnek meg a gyerekek a Müpában a szombaton debütáló Hangvár – Építsünk zenét sorozat első előadásán. A Hangvár sorozat azt mutatja meg a gyerekeknek, hogyan épülnek egymásra a zene építőkövei. Sőnfeld Mátyás vezetésével az érdeklődők megtudha
A gyerekkorunknak vége: Harrison Ford visszavonul
A 82 éves filmes legendát, Harrison Fordot egy friss interjúban arról kérdezték, milyen tervei vannak még a karrierjét tekintve. Ám a Csillagok háborújának sztárja csak annyit felelt, miszerint készen áll rá, hogy felhagyjon a munkával. A színész azt ígérte, a jelenleg zajló munkáit még befejezi, de utána végleg elköszön a filmipartól.
VHK: Tudtuk, hogy képesek vagyunk megmozdítani a világot
Az 50 éve aktív Vágtázó Halottkémek 2025-ben új lemezzel és jubileumi koncerttel jelentkezik. Az Afterben blöffölve összehozott külföldi koncertjükről, titkosrendőrökről és a zenekar különcségéről is beszélgettünk velünk.
Kísértet járja be Amerikát, a filmrendező kísértete
A Jelenlétben végig egy kopogó szellem nézőpontjából látjuk egy család életének eseményeit. Igazán rémisztő alapötlet, de nem a szellem, hanem a család miatt. Kritika.
Gyűlöletcunami sodorta el Tóth Verát
Az énekesnő pszichológus segítségét kérte, aki felvilágosította: tudományos oka van, miért bántják még a saját rajongói is.
Post Malone, Taylor Swift, Charli Xcx és Harry Potter filmzene is lesz az idei Lemezboltok Napja kínálatában
Idén is lesz Lemezboltok napja, aminek alkalmából exklúzív megjelenések árasztják majd el a világ, és ezzel együtt Budapest független lemezboltjait.
Jurassic World: Újjászületés - megérkezett a trailer
2025. február 5-én futott be az Universal új, nagyszabású dinós mozijának trailere. A Jurassic World: Újjászületés Scarlett Johannson főszereplésével érkezik.
Michael Ende: Momo
Hihetetlen, hogy ez a könyv először 1972-ben jelent meg, vagyis már több mint ötven éves, ráadásul német nyelven íródott, miközben szerzője Olaszországban élt. Különlegességét jelzi,