Friss hírek

2022. március 3.07:13

Kisöpörné a pártpolitikát az egyetemek irányításából az ellenzék

A közoktatás mellett a felsőoktatásban is béremelést ígér, visszaállítaná a tankötelezettség korhatárát 18 évre és kisöpörné a pártpolitikát az egyetemek irányításából az ellenzéki összefogás. Oktatási stratégiájuk egyik készítőjét, kommunikációs felelősét, a momentumos Tóth Endrét kérdeztük.

Tömegével csuktak be patikák

Már 12 éve regnáló kormányunk több intézkedésén is jól látszik, hogy minden kommunikáció ellenére azok alapvetően nem a „magyar emberek”, sokkal inkább bizonyos csoportok érdekét szolgálták. Az egyik tipikusan ilyen terület a gyógyszertárak. A többszöri korlátozás hatása az emelkedő árak és a romló szolgáltatások mellett – mint azt a GKI kimutatta

"Embertelen támadás folyik ellenünk"

Az Oroszország által Ukrajnában a háborús műveletek során elkövetett bűnök kivizsgálására nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte Ukrajna az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, Emine Dzsaparova, az ukrán külügyminiszter első helyettese az erről szóló határozat gyors elfogadását szorgalmazta szerdán.

Az illegális agancsgyűjtés nemcsak lopás, de állatkínzás is

Javában tart a szarvasok agancshullatása, aminek illegális, engedély nélküli gyűjtését a törvény bünteti. Különösen a kereskedelmi célú, szervezett formában zajló böngészést, mert az nemcsak hogy a vadásztársaságok, erdőgazdaságok meglopásának minősül, de a szarvasok hajszolása akár a legyengült vad pusztulását is okozhatja, ami pedig állatkínzásna

Messze még a kellemes tavasz

Bár márciust írunk, az igazi tavasz várat magára. A következő napokban sem érkezik enyhülés, sőt, továbbra is lefelé vándorol a hőmérséklet az északról beáramló hideg légtömegeknek köszönhetően. Az érdemi csapadék továbbra is késik.