Majka: Gratulálok, Mister President!
Az énekes szerint Trump hiába ígérte meg, hogy befejezi a háborúkat, csak a saját vámháborúját tudta leállítani.
Nem lehet tüntetni a tüntetés jogáért
A civil jogvédők június 28-án felvonulást szerettek volna tartani a békés gyülekezés jogáért.
Reagált az iráni Iszlám Forradalmi Gárda az amerikai támadásra
Hamuvá változtatják az Egyesült Államok közel-keleti bázisait – így reagált az iráni Iszlám Forradalmi Gárda az amerikai támadásra.
Orbán Balázs pár órával az amerikai támadás után kiírta az X-re, hogy az America First külpolitikával összhangban erősítjük a magyar-amerikai kapcsolatokat
A mai kiszámíthatatlan világban ugyanis létfontosságú a szövetségesek közötti szoros együttműködés.
„Aki nem velünk van, az nincs” - Beleállt a kormányba a Nemzeti Filmintézet fesztiválján az egyik díjazott
A KIX kapta a Nemzeti Filmintézet által szervezett Magyar Mozgókép Fesztivál szombat délutáni díjátadóján a legjobb egész estés dokumentumfilmért járó díjat, a rendező ezután beszédében kritizálta a szociális helyzetet és a filmezéssel kapcsolatos állami koncepciót.
Vörös vonalat lépett át az erdővédelemben a kormány – mi lesz a magyar erdőkkel?
Sulyok Tamás visszadobta, az Országgyűlés elfogadta. Mi lesz a magyar erdőkkel? Interjú a WWF Magyarország igazgatójával, Sipos Katalinnal.
Kína és az arab világ egyre idegesebb az izraeli-iráni háború miatt
Peking és a muszlim világ idegesen helyezkedik az eszkalálódó háború közepette. Miközben Irakot tüntetések rázzák meg, az új szíriai kormány és a lefejezett Hezbollah meg sem mer szólalni. Káncz Csaba jegyzete.
Van-e értelme egy gőzhajtású Ladának?
Messze megelőzte az Otto-motort a gőzhajtás, az első ilyen jármű 1679-ben készült el, azonban sokan a Cugnot-féle háromkerekűt tartják úttörőnek.
Új Gidrán járművek erősítik a Magyar Honvédséget
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter bejelentette, hogy rövidesen megérkezik az ötvenhat új Gidrán harci jármű Magyarországra.
Megérkezett Irán bosszúja: Izrael rakétatámadás alatt áll
Izrael vasárnap rakétatámadással nézett szembe, miután Irán kijelentette, hogy minden lehetőséget fenntart önvédelmére az országot ért példátlan amerikai csapások után, amelyek Donald Trump elnök szerint "megsemmisítették" kulcsfontosságú nukleáris létesítményeit.
Mesterséges intelligencia vezérelte drónokat vetnek be a thai turistaparadicsomban
Elsősorban a bűnözők és vízummal rendelkező illegális bevándorlók felkutatására használják.
Klopp kimondta, amit a Liverpool-szurkolók hallani akartak
A német mester lenyűgözve figyeli, hogy jobbnál jobb játékosokat vesz szeretett csapata.
Pep Guardiola Brazíliában vagy Argentínában? Nem elképzelhetetlen
A Manchester City vezetőedzőjét lenyűgözik a dél-amerikai szurkolók, illetve elismerte, hogy a legjobb játékosok erről a földrészről szerződnek Európába.
Északnyugaton már megdörrenhet az ég, figyelmeztetés érvényes
Az érkező hidegfront hatására hétfő délután és este az északnyugati vármegyékben kedvezővé válnak az időjárási feltételek záporok, zivatarok kialakulásához.