A kari HÖK szerint nem bocsátja el a Pázmány a melegek kirekesztése ellen kiálló oktatóit
Az egyetem szerint az oktatók nem etikusan jártak el. Még nem tudni, hogy lesz-e más következmény.
Orbánék így vennének cégeket befektetők elől
A piacon egyelőre csak találgatják, melyik nagy magyarországi cég került eladósorba, minek köszönhető, hogy hirtelen állami elővásárlási jogot kötöttek ki arra az esetre, ha egy külföldi befektető akarna bevásárolni. Szakértők szerint a kormányzati lépés komoly mellékhatássokkal járna.
Így lett milliárdos a lila sporttáskás magyar fiú, aki ma egy brit fintech céget vezet
Először közösségi befektető, majd marketingvezető, végül pedig CEO lett a jutalékmentes részvénykereskedést kínáló brit Freetrade-nél Nebehaj Viktor. A beszálló tőkéjét is fintech cégek korai befektetőjeként alapozta meg. A Revoluttal meghúszszorozta, a Freetrade-del pedig még ennél is nagyobb szorzóval sokszorozta meg vagyonát. A nagy kérdés az vo
Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrés
Beérett a lágy hibrid? – Ez most a legjobb ár/érték arányú Peugeot 408
Kicsit idegenkedtem annak idején, amikor az első képeket megláttam a 408-asról. Nem tudtam hova tenni, de hát pont ez egyben
Úgy emelkedtek a piacok, mintha minden rendben lenne a világon
A kereskedelmi feszültségek fokozatos enyhülésének és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos növekvő befektetői bizalomnak köszönhetően júniusban az amerikai részvénypiacok tovább erősödtek, míg a nagyobb európai piacok enyhe csökkenést mutattak. A hazai és a régiós részvénypiacok is emelkedtek. Mintha nem is kezdődött volna el egy újabb fegyveres ko
Kerülnéd a turistaáradatot? Ide utazz!
Hasznos listát osztott meg egy szállásfoglaló oldal: olyan európai helyszíneket gyűjtött össze, ahová szinte alig járnak, mégis lenne miért odautazni.
Ursula von der Leyen túlélte a szerinte ,,ororsz bábok" által kezedeményezett bizalmi szavazást
Az Európai Bizottság elnöke azt ígérte, hogy mindent meg fog tenni EU szándékos megosztása és a félrevezetés ellen.
"Ha két héttel később kerülök kórházba, meghaltam volna" – a pokolból tért vissza a klub-vb hőse
Thiago Silva kis híján meghalt egy moszkvai kórházban, mostanra viszont minden kétkedőnek beintett.
Tizenegy éves a brazil válogatott történetének legnagyobb blamája
Tizenegy éve annak, hogy Németország a világbajnoki elődöntőben megsemmisítette a brazil válogatottat.
Hónapok óta nem volt akkora esőzés, mint ami most jön
Kedden egy ciklon intenzív csapadékrendszere alakítja időjárásunkat. Az ismétlődő záporokból, zivatarokból többfelé számíthatunk nagy mennyiségű esőre az országban.