Kijött az inflációs adat: mutatjuk, mennyit fizetnek most a lakossági állampapírok
A 2025-ös infláció meghatározásával eldőlt, hogyan kamatoznak a következő egy évben a prémium állampapírok.
Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért az iráni tüntetőknek
"Iráni hazafiak, folytassátok a tiltakozást – foglaljátok el az intézményeiteket!!!" – írta az elnök.
A külügy kiadta a számlákat Sulyok Tamás párizsi olimpiára foglalt hotelszobáiról
A DK kiperelte, összesen 228 millió forintba kerültek a szállások.
Kettérepedt a Balaton jege, rianás keletkezett
Filmszerűen látványos kép tárult a szemek elé: látványosan megrepedt a Balaton jege Balatonfenyves térségében.
Halálbüntetésre ítélhetik Dél-Korea volt elnökét
Halálbüntetést kért kedden a dél-koreai ügyészség az ország volt elnökére, Jun Szogjolra, akit a 2024-ben rövid időre bevezetett hadiállapot miatt lázadással vádolnak - jelentette be a szöuli központi bíróság.
Leültetnék a jogosítvány nélkül rollerező férfit, pedig az új Kresz még hatályba sem lépett
A rendőrség és a bíróság az elektromos rollereknél eddig a meglátása szerint döntött arról, hogy szabálysértés esetén segédmotoros kerékpároknak tekinti-e azokat. A bizonytalan jogi helyzet az új KRESZ hatályba lépésével tisztázódik, és egyértelmű lesz, hogy a nagy teljesítményű elektromos rollerek használatához például kell jogosítvány is. Ám mive
Árthat is magának az ember, ha egyszerre több diétát is tart?
Egy ausztrál kutatás rávilágított, hogy akár túlzásba is lehet vinni az egészséges életmódot.
Venezuela után Kuba lehet a következő dominó – ha egyáltalán van, aki meglökje
A kubai rezsim még a Szovjetunió összeomlását is simán túlélte, de olyan nehéz helyzetben még nem volt, mint amilyenbe Nicolás Maduro elrablása után került. Csak az a gond, hogy a szigetországban gyakorlatilag nem maradtak tettre kész fiatalok, aki bedönthetnék a rendszert.
Izgulhat a kormány, hogy milyen adat érkezik
Az építőipar novemberi teljesítményének mutatóit közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Grönlandi miniszterelnök: Dániát választanánk az Egyesült Államok helyett
Jens-Frederik Nielsen kijelentette, hogy a szigetország nem akar az USA 51. állama lenni.
A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót
Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az edzőnek, amiért eredetileg leigazolták.
Klublegenda érkezik a Manchester United padjára – Michael Carrick a rekordbajnok új vezetőedzője
A Manchester United labdarúgócsapata Michael Carricket nevezte ki ideiglenes vezetőedzőjeként Ruben Amorim január eleji menesztését követően. A vörös ördögökkel öt angol bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert korábbi kiváló középpályás a szezon végéig veszi át az együttes irányítását. Carrick első mérkőzése a szombati manchesteri derbi lesz.
Komoly csavart vett az időjárás itthon: erre nem lehetett számítani
Éjjel még fagyos légtömeg töltötte ki az országot, majd nyugat, délnyugat felől elkezdett beömleni az enyhébb, melegebb levegő. Ennek köszönhetően egyre több helyen tapasztalhatunk ónos esőt, a havazás pedig szépen tolódik kelet felé.








