Magyar Péter nem várja el Orbántól, hogy gratuláljon neki április 12-én
Figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy egy esetleges "hamis zászlós művelet" súlyos bűncselekmény lenne.
Sunyi fotó miatt szakadt meg Hillary Clinton Epstein-meghallgatása
A kiszivárgott fotón felháborodtak a demokraták, a képviselők végül így is hat és fél órán át faggatták a volt külügyminisztert.
Nem, nem lesz ezer forint a benzin attól, ha nem jön olaj a Barátság vezetéken
Valamennyivel drágábban lehetne tankolni, ha leállna a Barátság vezeték, mert a Mol nem siette el az átállást, de az áremelkedés mértéke a közelében sem lenne annak, amit a kormány emleget. A fő hatás pedig nem is a benzinkutaknál érződne.
Közel 10 ezer háztartást érint: 28 órája gyászzene szól a TV2 helyett
Temetői gyászzene hallható, és egy fekete-fehér színű üzenet fogadja a nézőket a TV2 Csoport 28 órával ezelőtt lekapcsolt csatornáinak helyén az EuroCable előfizetőinél – a szolgáltató időnként gyászba öltöztetett távkapcsolókkal is illusztrálja a helyzetet.
A német vállalati szövetség szerint Orbán Viktor politikája tönkreteszi a magyar gazdaságot
A Német Gazdaság Keleti Bizottságának elemzése szerint nem marad következmények nélkül, ahogyan a magyar kormány bánik a német cégekkel.
Lovász László: Nem lettünk barátok Bochkorral, a távozásom óta nem beszéltünk
Öt év és öt hónap reggeli rádiózás után „kiszabadulásként” éli meg jelenlegi szerepét Lovász László, aki a Médiapiac Podcastban arról beszélt: a hajnali kelés, a folyamatos tempó és a napi bulvárhír-dömping hosszú távon nemcsak fizikailag, de lelkileg is felőrli az embert. A Dumaszínház kreatív igazgatójaként viszont egy „okos játszótérben” érzi ma
Nincs minden rendben a Balatonnál, eltűntek a ritkaságok is
Kilenc éve nem látott jeges időszak után február 21-én újra leltárba vették a szakemberek a Balaton vízimadarait.
A legtöbb beruházás zsinórban harmadjára Kínából érkezett
Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodni Magyarországra érkező újabb beruházásokról – mondta Szijjártó Péter.
Volt idegenlégiós fenyegette meg az állatmenhelyet: "Rágyújtom a házat a rohadt macskáidra!"
Halálosan megfenyegette egy Heves vármegyei állatmenhely munkatársát, a macskaárvaházat pedig ígérete szerint fel akarta gyújtani egy férfi, aki – bevallása szerint – a francia idegenlégió, majd a Blackwater nevű hírhedt amerikai magánhadsereg tagja volt. A férfi azt állította, azért akar bosszút állni a menhelyen, mert nem tisztelik eléggé a polgá
A grönlandi feszültség közepette tartana előrehozott választást a dán miniszterelnök
Mette Frederiksen szerint újra kell gondolniuk a kapcsolataikat az Egyesült Államokkal, és meg kell őrizniük Európa egységét.
A Szeged egy góllal kikapott Párizsban
Bár a franciáknak héttel több kapura lövésük volt, a Szegednek reális esélye volt a győzelemre.
A Liverpoolra régi ismerős, a PSG-re rangadó vár a BL nyolcaddöntőjében
Minden csapat két rivális közül kap ellenfelet, és kiderül, hogy milyen út vezet a budapesti döntőig.
Hónapok óta nem volt olyan hétvégénk, mint amilyen most vár ránk
A mögöttünk hagyott tél még a szokásosnál is kevesebb napsütést hozott, ezzel szemben az előttünk álló hétvégén és a jövő hét elején is alapvetően napos, száraz időre számíthatunk.








