Tech hírek

2021. február 11.17:51

Érkezett pár fotó az új Black Shark-ról

A Kínai Hírközlési hatóságnak köszönhetően érkeztek meg az első képek a hamarosan debütáló Black Shark gamer mobilról. Egy ideje már tudjuk, hogy a dolgoznak a következő Black Shark mobilon, viszont az eddig gyanítható hardverspecifikációkon kívül nem igazán sokat tudunk a készülékről. Azt már most biztosra vennénk, hogy Snapdragon 888 rendszerchip

Jövő héten tartják a Smarthome Expót, az első magyar okosotthon-konferenciát

A magyarok is egyre szélesebb körben érdeklődnek az okosotthon koncepciója iránt. Ma már a lehetőségek szinte végtelenek, de eligazodni köztük korántsem egyszerű. Most végre mindent megtudhatunk egy helyen, a Smarthome Expo nevű első magyar okosotthon-konferencián. A február 18 és 20 közt, 3 színpadon zajló online rendezvény több mint 50 előadással

A tudás földrajza: Hogy néz ki ma a világ tudás- és tudáshálózati térképe?

2019. elején Barabási-Albert Lászlót a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a Nature kreatív igazgatója felkérte, hogy készítse el, a lap százötven éves jubileumi számának borítóját. A különleges borítón a Nature magazinban 1900 óta megjelent 88.000 tanulmány és cikk egymáshoz való kapcsolódásait mutatja meg. A hálózat vizualizációján ki

Nicsak, ki digitalizálódik itt?

Nemcsak a közhelyszerűen IT-alapú szektorokban jelent meg és/vagy gyorsult fel a digitalizáció. Felvonultatunk néhány elvárt és váratlan járványindukált jelenséget.

Már lehet pályázni a Vodafone Digitális Díjára

Harmadik alkalommal hirdeti meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a nagy sikerű Vodafone Digitális Díjat, mellyel célja, hogy ösztönözze és elismerje azokat az innovátorokat, akik digitális megoldásukkal valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást. A 15 millió forint összdíjazású pályázatra idén olyan projektekkel lehet nevezni, melyek az okt

Új monopolellenes szabályok Kínában

A kínai piacfelügyelet (SAMR)közzétette vasárnap az internetes platformokat célzó, új monopolellenes irányelveket, amelyek szigorítják a hazai technológiai óriásvállalatokra eddig is vonatkozó korlátozásokat. Az új szabályok formalizálnak egy novemberben nyilvánosságra hozott monopolellenes törvénytervezetet, és világossá teszik, hogy milyen monopo

Autonóm hirdetőrobot: Kiwibot

Az árukézbesítő Kiwibotokon elhelyezett reklám újraalkotja a kültéri hirdetés fogalmát. Három nagy cég fogott össze, hogy képességeiket ötvözve szuperhatékony hirdetőfelületté változtassák az egyikük kézbesítő robotjait. Az eddig főleg autómatricás hirdetéselhelyezéssel foglalkozó Wrapify példa nélküli megállapodást kötött a kézbesítő robotjaival i

Robotkutyát tesztel az Alza

Az Alza.hu elsőként hozza Magyarországra a Boston Dynamics fejlesztését, Spotot, a robotkutyát. Az Alza magyarországi rajongótábora már magyar nevet is adott a robotkutyának, így Alíz néven ismerkedhet meg vele a nagyközönség.
Míg korábban az amerikai Amazon többek között a drónos házhozszállítást tesztelte, most elsőként Magyarországon az Alza.hu