Tech hírek

2021. augusztus 28.15:45

Európa legtöbb zsinagógáját egy magyar építész tervezte, akinek munkásságáról most nyílt kiállítás

Csütörtök óta látható a fenti címmel egy új kiállítás a Páva utcai zsinagógában. A rendezvény alcíme: „Baumhorn Lipót tervei a szegedi zsinagógához”. A különleges élményt nyújtó tárlat megnyitója után beszélgettünk dr. Oszkó Ágnes Ivett-tel, a kiállítás kurátorával, Baumhorn életművének kutatójával Európa legtöbb „zsidótemplomot” tervező építészéne

Telefonszámla: üzenetküldő applikációkkal spórolunk

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld sms-helyett – derül ki egy friss kutatásából. A felmérés szerint a harmadik legnépszerűbb eszköz az i

Magyarországon is kapható a Samsung Galaxy A52s 5G

A Samsung bemutatta legújabb készülékét, ami már a hazai boltok polcain is elérhetővé vált. Mutatjuk, hogy mit kell tudni a mobiltelefonról. A dél-koreai cég márciusban mutatta be a Samsung Galaxy A52 LTE és Samsung Galaxy A52 5G készüléket, amik nagyon népszerűvé váltak a felhasználók körében hiszen olyan specifikációkkal bírnak, mint az IP67-es p

Hatalmas tempóban bővül az okosórák piaca

Az idei második negyedévben közel 50 százalékkal többet adtak el belőlük a világon, mint egy évvel korábban. A piac több mint a felét továbbra is az Apple tartja a kezében. A Strategy Analytics legfrissebb kutatása szerint a globális okosóra piac egy év alatt47 százalékkal bővült, az eladott mennyiség elérte a 18 millió darabot. Az Apple

Meteorit hullott szét Horvátország légterében

Egy kisebb meteorit hullott szét a horvátországi Fiume (Rijeka) felett – adta hírül a horvát meteoritfigyelő hálózat (HMM).
Az eset augusztus 14-re virradóra történt, de a HMM csak most számolt be róla.
A horvát és a nemzetközi sajtóban több képet is közzétettek a meteoritról és a villanásról. Több kamera is felvette a tűzgömböt, ahogy hajnali 4 ór