Tech hírek

2023. április 12.16:07

Elektromos autók fogyasztása: mennyi az annyi?

 Alapos változást terveznek a tisztán elektromos járművek benzinüzemű autókra átszámított fogyasztásának kiszámításával kapcsolatban az illetékes amerikai hatóságok. Ez vélhetően azt jelenti: kisebb számok lesznek majd a céges dokumentációkban. Az Egyesült Államokban minden gépkocsit az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal szigorú vizsgálataival hitel

Kibertámadás érte a szlovén külügyminisztériumot

Kibertámadás érte pénteken a szlovén Külügyi és Európa-ügyi Minisztériumot — közölte a szlovén közszolgálati televízió. A tárca közleménye szerint a támadást a partnerekkel együtt észlelték, elindították a megfelelő biztonsági protokollt, a károk mértékét még vizsgálják. Tanja Fajon külügyminiszter a 24ur.com című internetes hírportálnak elmondta,

MI fog dolgozni 3,5 millió IT-biztonsági szakember helyett

Sokan tartanak attól, hogy a robotok elveszik a munkájukat, és ezek az aggályok az elmúlt időszakban csak felerősödtek annak kapcsán, hogy a ChatGPT széles körben ismertté vált. Pedig a mesterséges intelligencia (MI) kifejezetten hasznosnak bizonyulhat a munkaerőpiacon például olyan területeken, ahol munkaerőhiánnyal küzdenek. A Micro Focus szakért

Xbox Game Pass: vadonatúj open-world játék érkezik a szolgáltatásra májusban!

Az Xbox Game Pass megerősítette, hogy egy vadonatúj nyílt világú kooperatív játék érkezik a szolgáltatásra a 2023. májusi kínálat részeként. Az Xbox Game Pass megerősítette, hogy a Farworld Pioneers egy új nyílt világú kooperatív játék lesz, amely május 30-án érkezik az előfizetéses szolgáltatáshoz. A Farworld Pioneers nem az egyetlen kooperatív já

Már nem Twitter a Twitter

A platformot birtokló szervezetet egy ideje X Corp.-nak hívják. A csendben megtett lépés minden bizonnyal Elon Musk azon tervéhez kapcsolódik, miszerint egy olyan szuperappot akar készíteni, mint amilyen Kínában a WeChat.