Addig ismeretlen légköri jelenség miatt csapódott a Balti-tengerbe a Malév gépe 1971-ben
A tapasztalt legénység rendben elkezdte megközelíteni a koppenhágai repteret, majd hirtelen eltűnt a radarról. Több mint egy évtizeddel később derült csak ki, mi okozta a katasztrófát.
Mindenkinek elérhetővé tette a jelszómentes bejelentkezést a Microsoft
A redmondiak is nagyon szeretnék, ha végre megszabadulnánk a biztonsági kockázatot jelentő jelszavaktól.
H71M Hall-hatású tolóhajtómű – igazi áttörés a NASA szökési sebességet elérő ionhajtóműve
Az ionmeghajtás technológiáját eddig kisebb műholdak űrbeli navigálására használták, most azonban a NASA új hajtóművével igazi űrhajók is működtethetőek vele, és elérhető a bolygóközi utazás is.
Csendes Spotify-puccs: fizess a dalszövegért!
Meglehetősen értelmetlennek tűnik a bevételekre vadászó Spotify zenesreaming portál friss és ráadásul be sem jelentett lépése. A szándék érthető: a felhasználókat az előfizetés irányába szeretné terelni. Na de mindezt úgy, hogy gyakorlatilag a semmiért kérne mostantól pénzt? Márpedig a felhasználók visszajelzései szerint pontosan ez a helyzet. A Sp
35 éve érintetlen az NDK egykori rettegett állambiztonsági miniszterének irodája
A berlini Stasi-múzeumban bemutatják, hogyan működött a maga 90 ezres állományával az NDK állambiztonsága. A főnöknek, Erich Mielkének a keleti blokk országai kis ajándékokat vittek, egy magyar bort is láttunk a vitrinben.
Drónpilótákat képeznek a győri egyetemen
A Széchenyi István Egyetem a legmagasabb szintű drónirányítói képesítést nyújtja a régióban.
Jó üzlet Tajvanon földrengésekre figyelmeztető appot fejleszteni
Az emberek mindent megtesznek, hogy néhány másodperccel több időt kapjanak a védekezésre.
Milyen molekulák léteznek egy csillagontó galaxisban? – Az ALMA részletes válasza
Az ALMA rádiótávcső-hálózat több mint 100 molekulát azonosított egy galaxisban, köztük számos olyat, amelyek különböző csillagkeletkezési és –fejlődési folyamatra utalnak. Ebben a galaxisban sokkal nagyobb ütemben keletkeznek csillagok, mint máshol a Tejútrendszerben. Ez az első felmérés, amelyben ennyiféle molekulát találtak. Egy kutatócsoport Ser
Posztolással lehet pénzt keresni a Threads-en, eddig ennyit tudni róla
Fontos, hogy a jutalmat befolyásolja, hány bejegyzést posztol valaki, és az is, hogy azok milyen közönséget érnek el.
Háromféle rákot szűr az AI egyetlen csepp vérből
Kínai tudósok hoztak létre egy olyan mesterséges intelligencia alapú gyorstesztet, aminek a rák diagnosztizálásához kevesebb, mint 0,05 milliméternyi szárított vérre van szüksége, és percek alatt kidobja az eredményt. A specifikus vér biomarkerek szűrését ma is a rák korai stádiumban történő felismerésének lehetséges módszereként ismerik, azonban e
Extrém végletek egy bolygón, ahol a hatszáz Celsius-fokos hőmérséklet hidegnek számít
A WASP-43b bolygót mindig csak az egyik oldaláról éri a csillagának fénye, ezen az oldalán ezért olyan magasra kúszik a hőmérséklet, amivel a Naprendszer legforróbb bolygóját, a Vénuszt is messze lekörözi. A bolygó légkörében olvadt kőzetből álló felhők úsznak és a szelek 9000 km/h-ás sebességgel fújnak.
Megijedtek a Google-től: lelepleződött a mesterséges intelligenciás titok
Nyilvánosságra került egy emailváltás, amely arról árulkodik, hogy az öldöklő üzleti verseny milyen lökést adhat a technológiai fejlődésnek. Aki lemarad annak lőttek, ez ösztönzi a cégeket.