Tech hírek

2024. október 26.15:16

Nagy jövő előtt a bionika

A globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő tudományága a bionika, a legfrissebb adatok szerint piaca 2024 és 2034 között évente átlagosan tíz százalékkal fog növekedni. A bionika jelentőségét mutatja, hogy idén a fizikai és a kémiai Nobel–díjat is a területhez kapcsolódó szakembereknek ítélték oda. Magyarország oktatási szempontból alakítj

Megcsinálták a mesterséges intelligenciát, ami képes a sertések röfögését megérteni

Európai kutatók a héten számoltak be arról, hogy kifejlesztettek egy olyan új mesterséges intelligenciát, ami lefordítani a sertések röfögését. Az új technológia felhasználásával szerintük a gazdák a jövőben jelentősen javíthatnak majd az állatok közérzetén tartásuk során. A modell kifejlesztéséhez a dán, német, svájci, francia, norvégiai és cseh

Minden idők legjobb eredményét érte el az LG

Soha a világtörténelem folyamán nem keresett a harmadik negyedévben annyi pénzt az LG Electronics, mint idén. Iszonyatosan jól megy a vállalat szekere! A harmadik negyedévben az LG Electronics minden idők legjobb eredményét érte el erre az időszakra vonatkoztatva, legalábbis, ami a bevételt illeti. A cégtől származó információk szerint a bevétel 22

Öregebb mint az országút: hatalmas tömegű, matuzsálemi korú galaxist találtak

Az univerzum fejlődését leíró elméletek szerint az ősrobbanás utáni időszakban lassan indult meg az atomok és a sötét anyag csomósodása, és ezekből fokozatosan alakultak ki a galaxisok. Így a korai univerzumban, 1-2 milliárd évvel a keletkezése után, még kevés nagy tömegű galaxisra számítunk. Azonban ha sikerülne megfigyelni ennél korábbiakat, akko

Letarolja a mezőnyt az új AI modell: kezdhet aggódni a ChatGPT?

A chipgyártó óriás Nvidia bemutatta legújabb mesterséges intelligencia modelljét, amely az eddigi legfejlettebb rendszerekhez képest is hatalmas előrelépést ígér. Az X-en közzétett bejegyzés szerint a modell, amely a Llama-3.1-Nemotron-70B-Instruct nevet kapta, felülmúlja az OpenAI GPT-4o vagy az Anthropic Claude-3 modelljét. De mit is tud pontosan