ENSZ: 10 éven belül a munkahelyek majdnem felét átalakítja a mesterséges intelligencia
Az MI általános elterjedése a munkahelyek 40 százalékára hatással lehet a következő évtizedben. Az ENSZ tanulmánya szerint növekszik a termelékenység, de emellett számos munkahely meg is szűnik majd.
A Mohu új, fesztivál automatáját mutatta be Tilla a Vivicittá futóversenyen
Till Attila, a MOHU nagykövete bemutatta az új, ún. fesztivál automatát a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen. A szállítható, mobil fesztivál eszközt kifejezetten rendezvények számára fejlesztették, a szolgáltatás iránt már több hazai fesztivál is érdeklődik. Ez egy újabb megoldás, az ún. Horeca visszaváltás mellett, ami szintén alkalmazható
Teljesen megkavarták a szezonális járványokat a Covid-lezárások
Nagyobb járványkitörésekkel kellett számolnunk az elmúlt években, részben ennek köszönhető az idei erős influenzajárvány is. Szakértők szerint idővel vissza fogunk térni a megszokott, de koronavírussal felturbózott mintázathoz.
Befejezte a kiképzését a magyar űrhajós, akit a következő hónapban már ki is lőhetnek az űrbe
Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula befejezték a Nasa kiképzési programját – írta meg az Mti alapján a 444.hu.
Magyar kutatók az idei Breakthrough-díjas CERN-kísérletekben
Magyar tudósok is részt vettek azokban a CERN-kísérletekben, amelyek idén Breakthrough-díjat kapnak, jelentették be a múlt hétvégén Los Angelesben. A nemzetközi elismerést fizikai kategóriában egyebek mellett a Higgs-bozon tulajdonságainak részletes megméréséért, valamint a Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) Nagy Hadronütköztetőjében (LHC)
Már idén elérhető lesz a műholdas telefonálás a mobilokon, de ki fizet érte?
A szolgáltatók gondolkodnak rajta, hogy beárazzák-e a technológiát az előfizetésekbe.
Meggondolta magát Trump, megint - Egyelőre nem drágulnak a PC-k, okostelefonok és a laptopok
Donald Trump a hétvégén ismét meggondolta magát az általa pár nappal korábban kivetett vámok ügyében. A legújabb pálfordulás értelmében az amerikai elnök kivette az immár akár 125%-os büntetővámmal sújtani tervezett áruk köréből a legnépszerűbb technológiai termékek legtöbbjét - köztük az okostelefonokat, a laptopokat és PC-ket, valamint ezek főbb
„Ilyen kicsi fejben hogy férhetne el annyi tudás?”
Rengeteg tévhit övezi a többnyelvű gyerekek fejlődését, és sok a megválaszolatlan kérdés. Később kezd el beszélni, aki többnyelvű családban nő fel? Mindegyik nyelven elérhető a gazdag szókincs? Mit lehet kezdeni a többnyelvűségből fakadó szorongással? Máté Zita kézikönyvet írt a sokszínű nyelvi neveléshez.
Marhára érdemes most felújított telefont venni!
Akciókkal küldik meg most a felújított telefonok értékesítését. Ráadásul minden korábbinál frissebb modellek válnak elérhetővé. Tavaszi készülékcsere: megérkeztek a legújabb iPhone-ok a használtpiacra – így alakul a húsvéti vásárlási láz Tavasszal nemcsak a természet újul meg, hanem sokak zsebében is lecserélődik a régi okostelefon. A Rejoy.hu legf
Zöld tűzgömb hasított át az égen, még Mogyoródnál is látták az égi jelenséget
Az egyik meteort szabad szemmel észlelték este kilenc körül, a másikat webkamerák is rögzítették. A ritka jelenség szombat este két hullámban is megjelent az égen.
Robotot a háztartásba? A BYD megfizethető segítőt kínál
A BYD bemutatta humanoid robotját, amely háztartási munkák elvégzésére is alkalmas.
Kilövik az űrbe a magyar téliszalámit
A NASA következő fellövésén a magyar téliszalámi és a gyulai kolbász is ott lesz.