Friss hírek

2022. április 24.06:59

Macron és Le Pen között választ Franciaország – Orbán Viktor kinek örülne?

Emmanuel Macron győzelmét jósolják a közvélemény-kutatások Marine Le Pennel szemben a francia elnökválasztások második fordulójában. Most azonban jóval szorosabb lehet a befutó, mint 2017-ben – a választók negyede még bizonytalan, a részvétel pedig elmaradhat az öt évvel ezelőttitől. Orbán Viktor politikailag egyértelműen Le Penhez áll közelebb, de

Szorítja az idő Vlagyimir Putyint, május 9-ére győzelmet kell felmutatnia

Május 9-én lesz a Győzelem Napja, amikor Oroszországban és több volt szovjet tagállamban is a Nagy Honvédő Háborúra, vagyis a Szovjetuniónak a náci Németország fölötti győzelmére emlékeznek. Ilyenkor minden évben látványos katonai felvonulást tartanak Moszkvában, amellyel nemcsak a dicsőséges múltat ünneplik, hanem Oroszország jelenlegi erejét is d

Sok magyar cég húzta le a rolót – és még nincs vége

Tömeges csődhullám jöhet idén és még 2023 első felében is, az Opten adatai szerint ugyanis idén az év első három hónapjában annyi céget töröltek már, amennyit tavaly az első félévben - mondta Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató.

Vegyifegyverrel kevert könnygázt próbálgatnak az oroszok Mariupolban?

Vegyifegyverrel kevert könnygázt próbálgathatnak az orosz erők Mariupolban egy ukrán lap szerint, amely az Egyesült Államok információira hivatkozik. Tálas Péter szerint óvatosan kell kezelni ezeket a híreket, a szakember ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy van igazság alapjuk. Közben a lengyel miniszterelnök és a szlovák kormányfő is élesen bí