A Tisza szerint is fizessenek a gazdagok, de működne-e a vagyonadó a gyakorlatban?
Az elmúlt években itthon és nyugaton is újult erővel tért vissza a vagyonadó ötlete, azonban egyelőre jóval több országban volt kampányfogás, mint bevezetett intézkedés.
Ellenzéki kampányfinanszírozás: döglött ügy lett
Példátlan botrányként kezelte a Fidesz a 2022-es ellenzéki kampányfinanszírozást, ám az ügyben indított vizsgálatok három év alatt semmilyen kézzel fogható eredményre nem jutottak. És kérdéses, jutnak-e valaha.
Több százezer forintod és az egészséged a tét. Így válassz 2025-ben biztosítást
Egészségbiztosítási összeállításunk azoknak, akik megpróbálják átlátni és racionalizálni magánorvosi költéseiket. Sok múlhat rajta.
Mellár: még a szocializmusban is hihetőbbek voltak a statisztikák
Nem csak laikusok, de a szakemberek is mind gyakrabban fogadják kétkedve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett adatokat. Mellár Tamás közgazdász, a KSH korábbi elnöke (jelenleg országgyűlési képviselő) az Azénpénzemnek elmondta: a hivatalos statisztika még a szocializmusban is megbízható, szakmailag megalapozott számokat adott ki, a
Épp elég a 30 ezer forintnyi utalvány egy nyugdíjas nagybevásárlására
Az augusztusi árcsökkenés után szeptemberre a korábbi szintre emelkedett az idősek által jellemzően vásárolt termékek ára a hazai hipermarketláncokban. Az alacsony bázis miatt most egy magasabb árkosárindexet mértünk, mely a következő hónapokban várhatóan csökkenni fog. Itt a szeptemberi Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérés.
Szlovákia a hajrában talált egy gólt, Lewandowski vezérletével győztek a lengyelek, Belgium hatot gurított
A szlovák válogatott megszenvedett Luxemburg vendégeként, de a 90. percben begyötörték a győztes találatot és ismét nyertek. Belgium gálázott Kazahsztán ellen, Lengyelország két góllal verte a finn válogatottat.
A nagy Szoboszlai-dilemma, Marco Rossi évek óta győzködi
Lassan már az sem igaz a magyar csapatkapitányra, hogy csak a kapuba nem áll be.
Hidegcsepp okoz záporokat az ország felén
Egy hazánkat megközelítő hidegcsepp hatására labilisabb levegő áramlik térségünk fölé, így növkeszik a záporok, zivatarok előfordulásának esélye. Főként a keleti országrészben kell csapadékra számítani a hét utolsó napján.