A százhalombattai tűz után: jó esetben csak pár hétig, rosszabb esetben fél évig lesz zavar
Egy jól megtervezett karbantartás is nagy meló, de ha hirtelen kell leakasztani az új eszközöket, berendezseket és a szakképzett műszaki gárdát, az mindig nagyobb kihívás.
7,3 milliárdot szór szét a kormány Erdélyben
A külügyminisztérium egy olyan alapítványon keresztül csatornázza a pénzeket Romániába, mely nem tartozik az üvegzsebtörvény alá, így rejtve maradhat a támogatások pontos felhasználása.
Így züllesztették le és zárták be fejlesztést blöffölve a nagy forgalmú vasútvonalat
Lezüllesztjük, bezárjuk, fejlesztésnek blöfföljük. Trianont túlélte, Lázár Jánost nem. RIP 106-os vonal. Ács világa.
Az Árulók szereplője is szerencsét próbált a Tizenkét okos emberben
Alexy Viktor neve már ismerős lehet az RTL nézőinek, és Majka is rögtön kiszúrta, hogy Viktor korábban szerepelt Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban. Viktor ezúttal pedig a Tizenkét okos emberben próbál szerencsét, és azt is elárulta, hogy felmérte a hiányosságait az előző szereplésben, így itt az ösztöneire szeretne hallgatni.
Balog Zoltán MNB-s tízmilliókról is dönthetett ökumenikus kurátorként
Találtunk még egy alapítványt, ahol még mindig a pedofilbotrányba belebukott Balog Zoltán a kurátor. Ide utalt a jegybank 97 millió forintot.
Banki hírek okoztak minipánikot a piacon
A múlt hét végén az amerikai regionális bankokat érintő hírek akasztották meg átmenetileg a tőzsdék jó szereplését. A mostanra elült minipánik gyorsan megmutatta, milyen vékony jégen táncol jelenleg a piacok optimizmusa.
Elalvás elleni új "fegyvert" teszteltek a kutatók
Az autóvezetés közbeni álmosság nem csak saját életünket, hanem másokét is veszélyezteti. Itt egy újabb lehetséges megoldás, hogy ne bóbiskoljunk el vezetés közben.
Nincs politikus gyanúsított a Szőlő utcai ügyben, Zsolti bácsit nem tudták azonosítani a tanúk
A nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen alakult csoport soron kívüli eljárásban végzi.
JD Vance: a gázai tűzszünet "a vártnál jobban alakul"
Az amerikai alelnök a dél-izraeli Kirjat Gat városban beszélt erről. A tűzszünetet vasárnap újabb harcok és a tűzszünet megsértésével kapcsolatos vádak tették próbára mindkét fél részéről, de mind Izrael, mind a Hamász azt állítja: elkötelezettek a megállapodás mellett.
Gólözön a BL-ben: a PSG 7, a Barca és a PSV 6-6 gólt szerezve győzött
Kedd este kilenc mérkőzést rendeztek a Bajnokok Ligájában, ezeken összesen 43 gól született.
Roy Keane kemény kritikával illette a Liverpool csapatkapitányát
A Manchester United legendájának, Roy Keannek nem tetszett a Pool csapatkapitányának, Virgil van Dijknak hozzáállása az Anfielden elszenvedett 2–1-es vereség után Rúben Amorim csapata ellen.
Ilyen időre nem sokan számítanak október végén
Egy közelítő ciklon előoldalán enyhe levegő áramlik hazánk fölé, amelynek köszönhetően szerdán még néhány fokkal magasabb maximumokat mérhetünk, és átmenetileg a nap is előbukkan.