Kinevették az államtitkár beszédét az állatorvosi diplomaosztóján
Varga-Bajusz Veronika az ünnepségen hitvány, silány emberekről beszélt, akik el akarják lehetetleníteni a kormány sikereit.
Bendarzsevszkij Anton: áttörés jöhet az ukrajnai béketárgyalásokon
A korábbi évekhez képest az idén jóval nagyobb esély van arra, hogy áttörés történjen az ukrajnai béketárgyalásokon, és véget érjen a négy éve dúló orosz-ukrán háború – erről Bendarzsevszkij Anton beszélt a Klasszis Podcastban. A posztszovjet térség szakértője szerint az elmúlt egy évben komoly előrelépés történt a tárgyalásokon, és miközben Vlagyi
Deák Dániel hamisítási vádja miatt az adatvédelmi hatósághoz fordul a Medián
A Medián szerint Deák Dániel cselekedetét az sem menti, hogy "nyilvánvalóan nem sok fogalma van a közvélemény-kutatások módszertanáról".
Szijjártó Péter folyamatos munkavégzést rendelt el a Közel-Keleten
Mindenki, aki ott tartózkodik, regisztráljon konzuli védelemre.
A Katasztrófavédelem megerősítette, tényleg vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
A szabálytalan tárolás miatt soron kívül intézkedtek és szankciókat is alkalmaztak - írták a 444-nek. Azután kerestük meg a Katasztrófavédelmet, hogy Magyar Péternek egy sofőr arról beszélt, az ellenőrzések előtt 20-50 teherautónyi veszélyes anyagot kellett kivinni a gyárból, hogy ne büntessék meg a céget.
Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
A román jármű mentése egyelőre nem sikerült.
Az Egyesült Államok megtámadta Iránt
Donald Trump a Truth Social közösségi oldalán közzétett videóüzenetben fejtette ki a támadás indokait.
Irán elkezdte támadni a térségben lévő amerikai célpontokat
Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy támadást intézett minden, a térségben lévő amerikai támaszpont ellen. A bahreini állami hírügynökség (BNA) közlése szerint rakétatámadás érte az Egyesült Államok Bahreinben állomásozó ötödik flottáját.
Robbanások rázták meg Dubaj tengerpartját, Doha belvárosát és Bahreint is
Elemzők szerint az iráni vezetés a jelenlegi helyzetet sorsfordítónak tekintheti, és gyors, intenzív akciókkal igyekszik reagálni.
Vészjóslóan üzent Irán Izraelnek és az Egyesült Államoknak – azt is jelentették, hogy az elnök biztonságban van
Az Egyesült Államok és Izrael közös hadműveletet indított az iráni vezetés ellen. Válaszul az iráni Forradalmi Gárda rakétákat lőtt ki Izraelre, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetője pedig egyértelmű üzenetet küldött az őket támadó országoknak.
Amorim távozása óta beindult a MU csodacseréje
Liefering, Salzburg, Leipzig, majd irány a Premier League. Ismerős karrierút? Nem, ez a cikk most nem Szoboszlai Dominikről szól, hanem a szlovén Benjamin Seskóról, aki Rúben Amorim távozása óta nagyon belelendült a gólszerzésbe - még úgy is, hogy Michael Carrick rendre csereként küldi pályára.
Bognár György az újabb paksi vereség után: "Ha két hete a Fradit megverethette a Var, akkor mi se szóljunk egy szót se"
Zsinórban ötödik meccsét bukta el a labdarúgó-NB I-ben a Paks, amely szombaton 2-1-re maradt alul a Kisvárda vendégeként. A paksiak vezetőedzője, Bognár György elismerte, nem játszottak jól, de úgy véli, a meccset a videóbíró döntötte el. A tréner egy korábbi vitatott esetet is felidézett nyilatkozatában.
Szakadék szélén: Valóban klímaapokalipszis vár az indiaiakra?
India nem csupán a világ legnépesebb országa, hanem a globális klímaválság egyik legveszélyeztetettebb helyeinek egyike is.








