Tech hírek

2024. augusztus 16.15:20

Hány évet bír egy klíma manapság?

Míg a 2010-es évek elején a klímaberendezéseket szinte kivétel nélkül csak a nyári forróság enyhítésére használtuk, úgy ma már a technológia fejlődésének javarészt hűtő-fűtő eszközök érhetők el a piacon. Tóma János, a Gree légkondicionálók kereskedelmi igazgatója elmondta, ezt a növekvő tendenciát lekövették a klímák energiahatékonyság és élettarta

Megérkezett a Google Pixel 9 sorozat hazánkba is

A Google hivatalosan is elindította a Pixel 9 sorozat és más eszközeinek forgalmazását Magyarországon, exkluzív együttműködésben a Yettel Magyarországgal, az Alza.hu-val és az eMaggal. Az új eszközök közé tartozik a Pixel 9 okostelefon széria, a Pixel Watch 3 okosóra, és a Pixel Buds Pro 2 fülhallgató. A Pixel 9 sorozat három modellt tartalmaz: Pix

A kenyérnek köszönhetően vagyunk 8 milliárdan a Földön

Egy nagyszabású nemzetközi kutatás új megvilágításba helyezte a kenyérbúza jelentőségét az ősi világ átalakulásában, mely végül egy olyan ikonikus növénnyé vált, amely ma is táplálja a globális, immár nyolcmilliárd főt számláló népességet.

2000 óta folyamatosan melegszik a Balaton, Keszthelynél csaknem 2°C-kal emelkedett az átlaghőmérséklet

Műholdas felvételek és helyi mérések szerint évtizedenként 0,7 °C-kal emelkedett a Balaton átlaghőmérséklete az elmúlt 20 évben. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet felmérése azt is kimutatta, hogy a tó nyugati része főleg tavasszal és nyáron, keleti része inkább ősszel és télen melegszik.

Puha stresszlabdára is hasonlíthat a neutroncsillagok magja

A csillagászok módot találtak arra, hogy bepillantást nyerjünk a neutroncsillagok belsejébe, és megtudjuk, milyen egzotikus anyag rejtőzik a magjukban. Devarshi Choudhury (University of Amsterdam) és munkatársai a legközelebbi és legfényesebb neutroncsillag adatai segítségével vizsgálták meg e különleges égitestek belsejében lévő sűrű anyaggal kapc

A robotaxik forradalma komoly aggodalmakat vált ki a taxisoförök és az utasok körében is Kínában

Az utóbbi időben az önvezető taxi szolgáltatások egyre népszerűbbé váltak az ország nagyvárosaiban, azonban a gyors terjedés nem csak lelkesedést, hanem aggodalmakat is kiváltott a sofőrök és az utasok körében, amelyek a Kínai- és a világsajtóban is megjelentek. Az autonóm járművek gyors terjedése Kínában Az autonóm járművek, különösen a robotaxik,