Tech hírek

2025. március 25.16:10

Mesterséges intelligenciát vetnek be az Alzheimer-kórral szembeni gyógyszerkutatásban

Az Oxfordi Gyógyszerkutató Intézet kutatói mesterséges intelligencia által támogatott adatbázisokat használnak az Alzheimer-kór elleni gyógyszerkutatás felgyorsítására, mivel ezek lehetővé teszik a hatalmas mennyiségű biomedikai adat gyorsabb átvizsgálását. Az intézet tudósai a technológiák alkalmazásával közel tízszeresére gyorsították a folyóirat

Forradalom a konyhában: receptet is javasol a sütő

Nemrégiben rendezték meg a világ egyik legnagyobb konyha- és fürdőszoba kiállítását, a Las Vegas-i Kitchen and Bath Industry Show-t (KBIS). A nagyszabású kiállítás izgalmas betekintést adott abba, milyenek lesznek majd a jövő konyhái és fürdőszobái. Távolról vezérelhető mosógépek, szervizasszisztens és a rendelkezésre álló alapanyagok alapján recep

Megkezdte a következő Windows verzió tesztelését a Microsoft

A Microsoft hétfőn jelentette be Insider programjai tagjai számára, hogy jelentős ugrást hajtott végre a közzétett Windows előzetesek build-számában. A korábbi 22xxx-es, illetve 261xx-es buildekről a 262xx-es build-számokra történő váltás arra utal, hogy a cég megkezdte operációs rendszere következő fő verziójának fejlesztését, illetve tesztelését,

A fél világ adatforgalmát képes megbénítani Kína új csodafegyvere, a mélytengeri kábelvágó

A gyémántporos vágótárcsával felszerelt eszközt hivatalosan mélytengeri bányászatra és roncsmentésre tervezték, de kiválóan alkalmas a tenger mélyén futó kommunikációs vagy áramkábelek 95 százalékának elmetszésére is. Peking szerint nem terveznek ilyesmit, más nagyhatalmak viszont úgy vélik, hogy már hozzá is kezdtek.