Elindult az első európai műholdas mobilszolgáltatás
Az O2 az első európai szolgáltató, amely műholdalapú, közvetlenül készülékre (direct-to-device) érkező szolgáltatást kínál. A cég ugyanúgy a Starlinkkel működik együtt, mint a hasonló szolgáltatást nyújtó amerikai mobilcégek.
Több iPhone is öntudatára ébredt Donald Trump szavaira a kongresszusi beszéde közben
Donald Trump február 25-i évértékelő beszéde váratlan technológiai zűrzavart okozott.
Saját légvédelmi rendszert kap egy európai kikötő
Megrendelték az első légvédelmi üteget, 2027-ben érkezik meg az antwerpeni kikötőbe.
Az Instagram értesíti a szülőket a gyerekek önsértő szándékairól
Az Instagram a következő hetekben kezd el értesítőket küldeni a szülőknek, ha gyermekük ismétlődő módon öngyilkossággal vagy önkárosítással kapcsolatos kifejezésekre keres rá.
Nagy Lajos király pénzét találták meg Szigligeten
A középkori lelet mellett a Római Birodalomból származó tárgyak is előkerültek.
Sorra tűnnek el a Facebookról a kormánypárti megyei lapok oldalai
Pénteken több, a kormánypárti Mediaworks kiadóhoz tartozó megyei újság Facebook-oldala is elérhetetlenné vált - elsőként a baranyai Bama.hu közösségi felülete tűnt el a platformról.
Hatodik bétánál jár a Galaxy S25
Az S26 forgalomba kerülése után készül el a Samsung a One UI 8.5 frissítéssel.
Most már tudjuk, miért nyikorognak a cipők, és miféle miniatűr villámok cikáznak közben
Egy új tanulmány szerint a kosárlabdapályán hallható, mindenütt jelen lévő cipőcsikorgás oka nem csupán a súrlódás lehet. A kutatók megállapították, hogy a kemény padlón hallható éles nyikorgás akkor keletkezik, amikor a cipő talpa és a padló között apró csúszási területek szuperszonikus sebességgel mozognak – és egyes kísérletekben a folyamat sorá
Gazdasági apokalipszis fenyeget, ha Tajvan kiesik a globális ellátásból
Egy kínai blokád Tajvan körül megrázhatja a világgazdaságot.
De mivel fizetnek majd a robotszolgáink?
Melyik AI-ban bízhatunk meg, és melyikben nem? Lehet-e egy robotnak bankszámlája? Mivel fizetnek majd az AI- vagy a robotszolgáink? Kell-e a mesterséges intelligenciának kriptovaluta? Megannyi kérdés, amelyeket az élet felvet, vagy már ma, vagy hónapokon, egy-két éven belül.
AI: a technológiai robbanás állva hagyta a munkaerőpiacot
A 2025 végén szinte egyszerre megjelent, friss Claude Opus és GPT Codex modellek elképesztő előrelépést mutatnak a kódolási képességek terén. A technológiai változás sebességét sem a hazai cégek, sem az IT munkaerőpiac nem tudja lekövetni. A 75. kraftie adásban mi is csak a fejünket vakartuk, hova is vezethet ez az egész. Az eseményhorizontról azon








