Jogállamiságról, szabadságjogokról beszélt Orbán radikális német szövetségese Budapesten
Alice Weidelt Schmidt Mária XXI. Század Intézete látta vendégül a Várkert Bazárban, ahol az AfD vezetője sokat dicsérte Orbán kormányát, de beszéde nagy részében kerülte a szélsőséges fordulatokat, helyenként egyenesen liberálisként beszélt.
Munkaszerződés nélkül vihetett haza milliókat a volt bokszelnök, aki Fásy Ádámmal is összetűzésbe került
Kurtucz Csaba egy dokumentum szerint azt állította, hogy Schmidt Ádám egyeztette le és fogadtatta el a munkabérét és egyéb juttatásait - ezt a sportállamtitkárság cáfolta. Lapunk megszerezte a bokszszövetség botrányos időszakáról készült átvilágítási jelentést.
Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót
Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal egyesével megválaszolnia. Mostanra több mint százezer feliratkozója van a SzakiEllenőr nevű YouTube-csatornának, ami az építőipart mutatja be
Óriási volt az öröm a Tizenkét okos ember stúdiójában
A Tizenkét okos ember utolsó hete minden eddiginél több izgalmat tartogatott: Majka egyik játékosa szinte végigmosolyogta az egész adást, az élvezetes játékának pedig meg is lett az eredménye: fülig ért a szája, amikor kiderült, hogy hárommillió forinttal lett gazdagabb. Majka minden nyereménynek úgy örül, mintha a sajátja lenne, pedig ismét őt ra
Töri a fejét, milyen állampapírt vegyen?
Változó idők, feszültségek, válságok, kiszámíthatatlanság, amerre nézünk. Ebben a környezetben elvileg a változó kamat lenne szerencsésebb, de mi van, ha még a bizonytalanság is bizonytalan? Mikor jó a változó, és mikor a fix állampapír?
Ezrek kerülnek a süllyesztőbe, a túlélésre lesz a legjobb a fix 3-as hitel
A kormány az összes, a Széchenyi Kártya Programban igényelhető hitel kamatát 3 százalékra csökkentette októbertől. A kkv-k nagy lendülettel vetették rá magukat a lehetőségre, ami azonban nem is annyira a beruházási céljaikat, sokkal inkább a napi működésük fenntartását segítheti. A beruházások jóval nehezebb kérdésnek számítanak, hiszen a kereslet
Rendkívüli döntéseket hozott a kormány az éjjel a Dunaferről: mostantól ő irányítja a vasmű felszámolását – így mentenék meg a magyar acélipart
A Dunaferr fenntarthatatlan gazdasági és környezeti helyzete miatt állami irányítás és technológiaváltás elkerülhetetlennek tűnik. Mint kiderült: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását.
Izraeli ex-titkosügynököket vontak be a Louvre-rablás nyomozásába - a szálak messzire vezetnek
A CGI Group, amelyet egy volt Shin Bet-főnök vezet, bekapcsolódott a Louvre Múzeumban történt, több millió euró értékű ékszerrablás nyomozásába. Nagy szükség lehet a volt izraeli titkosügynökök segítségére, mert a rablás valószínűleg nemzetközi feketepiaci megrendelésre történt.
Tímár Krisztián: Volt egy nem megadott gólunk, amit szeretnék visszanézni
A Kecskeméti TE 1-1-es döntetlent játszott a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában Békéscsabán, a mérkőzés után a vendégek vezetőedzője, Tímár Krisztián értékelte a látottakat.
Valaki magyarázza el, mi történik Szoboszlaiékkal Liverpoolban
A Premier League címvédője egymás után négy vereséget szenvedett, s ez rengeteg kérdést vet fel.
Az ország egyik részén tavasz, míg a másikon szinte tél lesz
Bár a felhőzet megnövekszik, délies széllel az eddigiekhez képest jóval enyhébb levegő érkezik átmenetileg. Az északkeleti országrészben viszont ebből nem sokat lehet majd érzékelni.