Tech hírek

2025. január 6.16:19

Nemzetközi hírű tudóst csábított haza egy új állami program, hoz magával kétmillió eurót is

Endrődi Gergely az első kutató, aki egy nemrég indult állami pályázati program segítségével költözik vissza Magyarországra. A nemzetközi hírű részecskefizikus, a rácstérelmélet szakértője 14 év németországi karrier után tér haza. A kutató szerint valahol elképesztő, hogy elemi részecskékből vezetjük le, mekkora lesz egy neutroncsillag. Interjú.

Jurassic Park: dinoszaurusz csapást fedeztek fel egy brit kőfejtőben

A kutatók a középső jura korszakból származó dinoszaurusz-lábnyomok százait tárták fel a dél-angliai Oxfordshire-ben egy kőfejtőben, köztük olyan hüllőkét is, mint a kilenc méteres ragadozó Megalosaurus. A Dewars Farm kőfejtőben végzett ásatás során öt kiterjedt nyomvonalra bukkantak, amelyek közül az egyik több mint 150 méter hosszú volt. Az Oxfor

A videójáték piac megtorpant

A videójátékosok éves költése 2024-ben körülbelül 100 milliárd forint volt, ami megegyezik az előző évi eredményekkel, tehát a piac összesítésben nem növekedett. Egyes részpiacok viszont tudtak növekedni az egy főre jutó költésekben: hardverekre, perifériákra, videójátékokra és előfizetésekre is többet költenek azok, akik erre rászánják magukat. Az

A Microsoft bojkottjára szólít fel az FSF a Windows 11 TPM-követelménye miatt

Az ún. szabadszoftverek népszerűsítésért küzdő Free Software Foundation (FSF) a napokban egy olyan felhívást tett közzé, amiben a Microsoft bojkottálására szólítja fel híveit, illetve úgy általánosságban a nyilvánosságot is. Az alapítvány szerint erre azért van szükség, mert a redmondi konszern mindenáron rá akarja kényszeríteni az emberekre a TPM

MI-ügynökök: mélyebb hozzáférés a digitális életünkhöz

A technológiai vállalatok, amelyek úttörői voltak a chatbotoknak, most fejlettebb változatokat ígérnek: az "MI-ügynökök" nemcsak válaszokat nyújtanak, hanem cselekvésre is képesek lesznek az emberek nevében. A mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság szakértői azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez a technológia sokkal több adat megosztását tes