A Samsung megtalálta a megoldást az okostelefonnal készített videók egyik legnagyobb hibájára
Az S25 Ultra főként az új AI funkciókról marad emlékezetes, de az egyik leghasznosabb újításnak történetesen semmi köze nincs a mesterséges intelligenciához.
Rejtélyes feliratokat találtak egy barlang mélyén
A szakértőknek nem sikerült megfejteniük a mintegy 2000 éves szövegek jelentését.
Több ország és cég is korlátozza már a kínai DeepSeek MI-jét. De miért?
Meglepetés: a Kínával kapcsolatos, általános adatvédelmi aggályok miatt. De adatszivárgás is volt már a cégnél, a modell pedig könnyebben is támadható, mint a versenytársai.
Érkezik a tavasz, nyílnak a virágok és a lehetőségek is – hasznos tavaszváró appok a Honor-tól
Közeledik a tavasz, egyre gyakrabban van szép idő, és ha sikerül átvészelnünk az influenzaszezont, akkor tényleg lehetőségek széles tárháza vár minket a nagyvilágban. Ehhez kiváló partnerünk lehet okostelefonunk, valamint a rátölthető alkalmazások sokasága, amik izgalmassá, produktívabbá, vagy csak úgy általában élhetőbbé tehetik a hétköznapokat –
Moszkva mindent láthatott az európai biometrikus határvédelemben?
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálja, hogy a francia Atos informatikai vállalat moszkvai irodája milyen szerepet játszott az Európai Unió új be- és kilépési rendszerének (EES) szoftverbeszerzésében.
A jövő mérnökei csapnak össze a 2025. február 8-i RobonAUT versenyen
Február 8-án, szombaton rendezik meg a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara szervezésében a 16. RobonAUT technológiai versenyt, amelyen önállóan működő robotautók állnak rajthoz. Az autóknak emberi beavatkozás nélkül kell végighaladniuk egy gyorsasági és egy akadálypályán, útjuk során a lehető legtöbb részfeladatot teljesítve. A kis önvezető au
A franciák is komoly mesterséges intelligencia fejlesztéssel jöttek ki
Mobilalkalmazásban is elérhetővé tette csütörtökön a mesterséges intelligenciára szakosodott francia startup, a MistralAI a ChatGPT európai riválisaként számon tartott új virtuális asszisztens programját. A Le Chat, a francia startup által kifejlesztett, a ChatGPT-hez hasonló eszköz már letölthető az Android és az Apple alkalmazásboltjaiból. "Ez eg
Samsung Galaxy S25: mesterséges intelligenciával felturbózott új korszak
Február 7-től Magyarországon is elérhető a Samsung legújabb csúcskészüléke, a Galaxy S25 széria. Az új modellek nem csupán erősebb hardvert és fejlettebb kamerákat kínálnak, hanem AI-alapú megoldásokkal is segítik a felhasználókat a mindennapi feladatokban.
Otthonaink szerethető robotját tervezi az Apple
Az Apple ugyanazt akarja elérni a robotika területén, amit a mobiloknál már végrehajtott: forradalmi áttörést egy új technológia segítségével.
20 ezer forintból csináltak jobb mesterséges intelligenciát, mint a ChatGPT
Amerikai kutatók a héten jelentették be, hogy egy új áttörést sikerült elérniük a mesterséges intelligenciák költséghatékony építésének problémája terén. Állításuk szerint ugyanis alig 50 dollárból (tehát kevesebb mint 20 ezer forintból) sikerült egy olyan, érvelése képes MI-modellt létrehozniuk, ami nem hogy képes versenyezni a ChatGPT-vel, de még
Honor Magic7 Pro: kell ennél jobb?
A Honor új zászlóshajója elegáns dizájn, csúcskategóriás hardver és fejlett mesterséges intelligencia (AI) funkciók kombinációjával próbál kitűnni. Megjelenés és ár Első pillantásra a Honor Magic7 Pro prémium megjelenésével tűnik ki. A hátlap matt üvegből készült, amely nem csak elegáns, hanem ellenáll a karcolásoknak és ujjlenyomatoknak is. A kije
Ai Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia
A Microsoft ingyenesen elérhető tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mind
Bárki használhatja már a Google nagy kihívóját
Ingyen, regisztráció nélkül is használható már az OpenAI fejlesztése.