Toroczkai László: Amikor elmentem Magyar Péter dorogi fórumára, fél óráig nem mert kiszállni a kocsijából
A Mi Hazánk elnökét az zavarja, hogy szavai szerint Magyar Péter a tavalyi megvilágosodása előtt még egy hónappal is Mészáros Lőrincék mocskos pénzéből élt.
Megállapodott az amerikai és a kínai elnök egy lehetséges kereskedelmi egyezményről
A megállapodás érinti a TikTok amerikai működését, a Kínára kivetendő vámokat és a ritkaföldfém-kereskedelmet is.
Bár Gyurcsány felszívódott, Lajos végül így is lakást kapott
Rónai Sándor átadta az új ház kulcsát, majd arról posztolt, milyen jó lenne felszámolni a mélyszegénységet.
Ismét leállt egy európai repülőtér – furcsa tárgyakat észleltek az égen!
Ismét le kellett zárni a vilniusi repülőteret a szomszédos Belarusz felől érkező meteorológiai léggömbök miatt - közölte a litván Nemzeti Válságkezelő Központ.
Ki lakik a világ legmagányosabb házában?
Egy hófehér ház áll teljes magányban egy apró, meredek sziklákkal körülvett izlandi szigeten. Körülötte csak zöld fű, a tomboló óceán – és semmi más. Amikor néhány éve megjelentek az első fotók az Elliðaey nevű szigetről, az épület villámgyorsan megkapta a világ legmagányosabb háza nevet. De ki építette, és vajon tényleg lakik ott valaki?
Orsós János: Nem csak az isten háta mögötti falvakban nincs orvos meg szaktanár
Nem roma sajátosság, hanem a magyarországi mélyszegénység eredménye, hogy gyermekek nem jutnak minőségi oktatáshoz, megfelelő egészségügyi ellátáshoz - mondja Orsós János pedagógus, roma aktivista, a miskolci dr. Ámbédkar Technikum vezetője. Sőt, ma már nagyvárosban is előfordul, hogy nincs szaktanár vagy szakorvos.
Joguk van-e az orosz nőknek az abortuszhoz?
Európai gondolkodásmód szerint, a XXI. században élve, már a kérdés felvetése is abszurd. De Oroszországban, amely retteg attól, hogy csökken a népessége és ezzel párhuzamosan nem nő a hatalmas birodalom alapterülete – mégis felmerül. Ezért jó pár éve fellángolt az abortuszjog elleni tiltakozás.
Akár több tízezer forint ütheti a markát annak, aki figyel erre a trükkre
A távmunkában dolgozó munkavállalók számára a munkáltató adómentesen fizethet költségtérítést a rezsi- és eszközköltségek fedezésére.
Erős BMW-n tanult vezetni, katasztrófa lett belőle
Rosszul sikerült az első vezetés egy fiatal nőnek Szombathelyen: egy erős BMW SUV-n kívül másik öt autó tört össze a parkolóban.
Költözzünk be egy börtönbe!
Budapest, Balaton, Parlament, Operaház, Várnegyed, Bazilika, esetleg romkocsma, kivilágos virradatig. Ezek a szinte kötelező turisztikai látnivalók Magyarországon. De az utóbbi években – mind a belföldiek, mind a külföldiek számára – új, turistáknak szóló programok, szolgáltatások születtek. Ezekből szemezgettünk.
Buborék vagy forradalom? AI-chatbotok vallanak a saját jövőjükről
Elemzők egyre gyakrabban figyelmeztetnek az AI-buborékra – de mit gondolnak a nagy felhajtásról a főszereplők? A Forbes megkérdezte az AI-chatbotokat. Egy dologban értettek egyet. A kísérlet A Forbes hét chatbotot – az OpenAI ChatGPT-jét, az xAI Grokot, a Meta AI-t, az Anthropic Claude-ját, a Perplexityt, a Microsoft Copilotját és a Google Geminit
Így néz ki a Mexikói Nagydíj rajtrácsa
Az élről rajtoló Lando Norrisra a rajthelyek alapján a Ferrari pilótái jelentik a legnagyobb veszélyt.
Nem lehet megunni, videón Kerkez gólja és Szoboszlai gólpassza
A 27-szeres magyar válogatott Kerkez Milos megszerezte első gólját a Liverpool színeiben, míg a válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik szezonbeli első gólpasszát osztotta ki a Brentford elleni idegenbeli mérkőzés alkalmával, melyet a Spíler TV közvetített Magyarországon.
Zivatarok érkeznek északnyugtról, figyelmeztetést adtak ki több vármegyére
A szombat esti zivatarok után vasárnap délután ismét kedvezővé válnak az időjárási feltételek záporok, zivatarok kialakulásához.








